2014. április 19., szombat

[Evangelium] 2014-04-19

2014. április 19. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a
másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt:
Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült.
Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az
őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor
megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ne féljetek! Tudom,
hogy a megfeszített Jézust keresitek Ő nincs itt, mert feltámadt, amint
megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek,
mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és
előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam
nektek!" Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy
megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük
szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!" Ők pedig odasiettek hozzá,
leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk:
„Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek
Galileába, mert ott viszontláthatnak engem."
Mt 28,1-10

Elmélkedés:

Húsvéti jelek
Szent Ágoston az Isten városa című művében a húsvéti eseményekkel
kapcsolatban azt állítja, hogy három egészen hihetetlen dolog történt.
Elsőként Jézus feltámadását és mennybemenetelét említi, mint emberileg
felfoghatatlan, eseményt. Másodikként arról ír, hogy mennyire hihetetlen
az, hogy emberek egyáltalán hittek ebben a két eseményben. Majd pedig
harmadszorra azt fejtegeti, hogy mennyire elképzelhetetlen, hogy az
apostolok igehirdetését, azaz a tanulatlan emberek tanítását hallgatva
voltak emberek, akik hittek Jézus feltámadásában és mennybemenetelében.
Szent Ágoston gondolatmenetét folytatva hozzátehetjük: mennyire
hihetetlen, hogy 2000 évvel az események után is vannak emberek, akik
hisznek abban, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból és feltámadását
követően visszatért a mennybe. És bármennyire is ámulatba ejtő mindez,
valóban igaz. Főleg, ha hozzátesszük azt is, hogy ezért az igazságért az
évszázadok során hányan áldozták életüket, vállalták a vértanúságot. Ami
ennyire hihetetlen, annak igaznak kell lennie.
Teljesen jogos, hogy az eseményekre magyarázatot és bizonyítékot keresünk.
E vágyunkkal nem vagyunk egyedül. Jézus holttestének eltűnésére
magyarázatot kerestek egykor a sír őrzésével megbízott katonák és a zsidó
vallási vezetők. A másik oldalon állnak a temetéskor elmaradt balzsamozást
vasárnap hajnalban elvégezni szándékozó asszonyok és az apostolok,
valamint a tanítványok, de ők is ugyanerre a kérdésre keresik a választ.
Mindenki azt szeretné tudni, hová tűnt a keresztről való levételt követően
sziklasírba helyezett Jézus teste. Haláláról meggyőződtek, semmi kétség
nem fért ahhoz, hogy ennyi szenvedés és kínzás után meghalt. Semmi kétség
nem fér hozzá, hogy testét elhelyezték a sziklasírban. Hová tűnt mégis? Mi
történhetett?
Magyarázat és bizonyíték helyett jeleket találunk. A legfontosabb jel maga
az üres sír. És jel az elhengerített kő, a feltámadást hírül hozó angyal,
a sírban maradt gyolcslepel. Az evangéliumok sajátos vonása, hogy a
jeleknek célja van. Isten az emberek számára jeleket hagy hátra. A
jeleknek az a célja, hogy az emberek higgyenek, eljussanak a hitre. Itt
találkozunk egy érthetetlen, hihetetlen dologgal: ugyanazokat a jeleket,
például az üres sírt látva a katonák nem hisznek, az asszonyok és később
az apostolok viszont igen.
A húsvéti vigília szertartás az esztendő folyamán minden bizonnyal
jelekben, jelképekben leggazdagabb liturgiánk. A szertartás kezdetén a
sötétben fellobbanó tűzzel találkozunk. A világosság megtöri a sötétséget.
A fény eloszlatja az ember félelmeit. A húsvéti gyertya lángja Krisztus
feltámadását hirdeti, beragyogja a templomot, világosságra vezet minket. A
szertartás második részeként Isten üzenetének jelével találkozunk.
Összefoglalása ez az üdvtörténetnek, a teremtéstől kezdve a világ
újjáteremtéséig Krisztus feltámadásában. Ezután találkozunk a víz jelével,
amely a megújulást, az újjászületést jelenti. A keresztelés, illetve a
keresztségi fogadalom megújítása egészen személyesen érint bennünket,
hiszen ez már a mi személyes válaszunk Istennek, aki szólt hozzánk.
Mennyire nehezen akarjuk meglátni, észrevenni a jeleket. Mennyire nehezen
akarunk hinni a jeleknek. Mennyire nehezen értjük meg, hogy a kereszt a
megváltás jele, a feltámadás a mi üdvösségünk jele. Mennyire nehezen
akarunk hinni. Krisztus feltámadása az újjászületés forrása számunkra.
Hiszek-e a feltámadásban?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, indíts el engem az üres sír megtalálásának útján! Indíts el a
feltámadásba vetett hit útján! Ébressz bennem hitet a jelek láttán!
Erősítsd hitemet a tanúk és apostolok vallomása által! Tedd szilárddá
hitemet a veled való találkozás alkalmával! Hiszem, hogy kereszthalálod
bűneim bocsánatát érdemelte ki. Hiszem, hogy haláloddal és feltámadásoddal
Isten üdvözítő terve teljesedett be. Alakítsa át életemet a feltámadásba
vetett hit és tegyen engem is apostollá, a feltámadás hirdetőjévé!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140419.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum