Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol
egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott
egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust." Jézus erre így
szólt: „Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt
mondta nekik: „Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra
megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti
Jézust." Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát
engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban
megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál."
Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott
vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus
rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a
kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki
abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb,
ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte
Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik
tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban
őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben
megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő
azt felelte: „Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek
tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és
melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a
zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása
van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd
azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket
mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így
szólt: „Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul
szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
„Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: „Nem vagyok!" A
főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét
tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és
elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: „Ha nem
volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta:
„Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A
zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így
beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog
meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt:
„Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt
felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe.
Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból
való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének,
hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való."
Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?" Jézus így felelt: „Te mondod,
hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a
szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok
benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből koszorút
fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje
járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben arcul
verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme, elétek
vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És kijött
Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme, az
ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek:
„Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik: „Vigyétek,
feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!" De a
zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell
halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még
jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust:
„Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt
mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra,
hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt
mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad
volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E
szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe
ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti
készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a
királyotok!" De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!"
Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok
azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre
kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért
az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott
keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez
volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan
olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A
zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam,
megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen!" Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat,
s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a
tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!"
Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva
házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
szólt: „Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte
az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat
ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a
lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek.
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték
meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába.
Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és
az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is
higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot
ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus
testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött
Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy
száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel
együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a
helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új
sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók
készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1–19,42
Elmélkedés:
Nagypénteki csend
Nagypénteki gondolatainkban, elmélkedésünkben óvatosnak kell lennünk.
Megvan bennünk ugyanis a hajlandóság, hogy Jézus kereszthalálát önmagában
szemléljük és ennek következtében tragédiaként, negatív eseményként éljük
meg. Szerencsésebb, ha az Úr keresztáldozatát úgy szemléljük, mint földi
életének betetőzése, végső fejleménye, illetve a feltámadás fényében
tekintjük.
A kereszthalál és a feltámadás időrendisége nyilvánvaló, a halál
következik be először, aztán a feltámadás kis idő múlva. Ha csak az
időbeli kapcsolatot nézzük, könnyen abba a hibába esünk, hogy túl kell
lennünk a kereszten a feltámadás érdekében. A nagypénteket átvészeljük
valahogy, talán a szigorú böjtöt is megtartjuk, amit az Egyház ajánl e
napra, de jöjjön gyorsan a feltámadás szép húsvéti ünnepe! A lehető
leggyorsabban szűnjön meg a világra és gondolatainkra boruló nagypénteki
sötétség, hogy minél hamarabb örvendezhessünk annak, hogy Krisztus
feltámadt és mi találkozhatunk vele. Felejtsük el az egész szörnyű és
botrányos kereszthalált és koncentráljunk a feltámadásra! Ez a
gondolkodásmód és sietős szándék azonban egy kicsiny, látszólag
jelentéktelen dolgon megbukik: a feltámadt Krisztus testén látszanak a
sebhelyek és éppen ezekről ismerhető fel, hogy ő az. A feltámadt
Krisztussal való találkozások történeteiben az evangélisták azzal a
szándékkal említik meg e sebeket, hogy senki ne gondolja azt, hogy a
kereszthalál egy múltbéli esemény, amelyet elfelejthetünk, és most már
csak a jelenre és a Feltámadott jelenlétére kell figyelnünk. A feltámadt
Krisztus megmutatja sebhelyeit, hogy apostolai meggyőződhessenek arról,
hogy valóban az ő Mesterük áll előttük, aki meghalt a kereszten.
A kereszthalál és a feltámadás között nem csupán időbeli kapcsolat van,
hanem Jézus Krisztus személye köti össze a két eseményt. Ő halt meg a
kereszten és ő támadt fel. Aki meghalt, az részesült a feltámadásban.
Szent Pál apostol így fogalmazza meg ezt az igazságot a korintusiakhoz írt
első levelében: „Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint,
eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint" (1Kor 15,3-4).
Az események másik összekötő kapcsa az Isten megdicsőítése. Jézus élete,
halála és feltámadása megdicsőíti az Atyát, dicsőséget szerez Istennek.
Hiába gondolják egyesek, hogy legyőzhetik Istent, mert szégyent vallanak.
Nem a gonosz győz, hanem Isten. Nem győzedelmeskedik az emberi gonoszság
és gyűlölet, még ha nagypénteken úgy is tűnik egy rövid időre, hanem Isten
győzelme válik nyilvánvalóvá. Jézus tökéletes engedelmessége, a szenvedést
és a halált is vállaló engedelmessége, dicsőséget szerez az Atyának, mert
ennek köszönhetően valósul meg a megváltás isteni terve. A megdicsőülést
azért is érdemes kiemelnünk, mert emberileg kudarcként értékelhető a
kereszthalál. Hiába tanított csodálatos módon Jézus, hiába tett csodákat
isteni erejével, hiába hittek benne oly sokan, az élete, a munkája
kudarccal végződött. Azt is mondhatnák egyesek, hogy hiába volt vele Isten
egész életében, a legfontosabb pillanatban mégis elhagyta és nem mentette
meg a haláltól. Ha így gondolkozunk és így szemléljük a nagypénteki
eseményt, csak erősödik bennünk a tudat, hogy a jó elkerülhetetlenül
kudarcra van ítélve a világon, mert az emberi rosszindulat és gyűlölet
könyörtelenül elnyom minden jó kezdeményezést. A kereszthalált és a
feltámadást összeköti a csend. Abban a pillanatban, amikor Jézus kileheli
lelkét, a világ elnémul. Isten Fia szenvedése, az ártatlan halála láttán
az ember elnémul. Most emberi szó felesleges. Csendesedjünk el, hogy a
feltámadás az öröm szavait adja ajkunkra harmadnapon.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Megfeszített és feltámadt Urunk! Értünk szenvedtél, értünk haltál meg.
Irántunk való szeretetből vállaltad a szenvedést és irántunk való
szereteted nagy jele a kereszt. Utam a kereszthez vezet, amely szereteted
bizonyítéka. Letérdelek, leborulok kereszted előtt, s némán szemlélem a
megváltás titkát, a szeretet titkát, a halál titkát, az újjászületést és
feltámadást rejtő titkot.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140418.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése