Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus
elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti
faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a
csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit,
mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket." Ez
azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg
Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve,
Egy teherhordó állat csikóján.
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták
a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A
tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek
a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így
kiáltozott:
Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki
ez?" A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai
Názáretből."
Mt 21,1-11
Elmélkedés:
Az emberi szándék mögött
A virágvasárnapi szentmise sajátossága, hogy a szertartás ünnepélyes
bevonulással és körmenettel kezdődik. Ennek során történik a barkaágak
megáldása és ekkor olvassuk fel Jézus jeruzsálemi bevonulását (vö. Mt
21,1-11). Ezt követően az igeliturgiában az evangélium helyén Jézus
szenvedéstörténete (passió) hangzik el énekelt vagy olvasott formában (vö.
Mt 26,14 – 27,66).
Mai elmélkedésünk témája legyen a jeruzsálemi bevonulás. A zsidó
szokásoknak megfelelően Jézus minden esztendőben legalább egy alkalommal
elzarándokolt Jeruzsálembe, hogy részt vegyen az ünnepen. Egy ilyen
zarándoklaton vett részt például 12 éves korában, amikor az ünnep után a
városban maradt, Mária és József napokig aggódva keresték, amíg meg nem
találták a templomban az írástudók és tanítók között (vö. Lk 2,41-52).
Nyilvános működése alatt többször is megjelenik a jeruzsálemi templomban,
tanítja a népet és kiűzi a kereskedőket a szent helyről. Nem először
érkezik tehát a városba, de mostani érkezése más, mint a korábbiak, hiszen
ő tudja, hogy ez az utolsó bevonulása, kifelé már úgy jön, hogy keresztjét
hordozza. A város közelében található Olajfák hegyénél megbízza két
tanítványát, hogy a szomszédos faluból hozzanak számára egy szamarat, majd
arra felülve érkezik a városba. E jelképes cselekedetet Máté evangélista
szükségesnek tartja megmagyarázni, s benne a prófétai jövendölések
beteljesedését látja, amelyek a Messiás eljövetelére vonatkoznak. Ezért
idézi Izajás és Zakariás prófétákat, akik így jövendöltek: „Mondjátok meg
Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, szelíden, szamárháton ülve,
egy teherhordó állat csikóján" (Mt 21,5).
Az emberek felismerik a messiási idők jelét, s Jézust királyoknak kijáró
tisztelettel fogadják, faágakkal integetnek, ruháikat terítik elé a föld
porába és Dávid fiaként, azaz Messiásként köszöntik őt. Nehéz megítélnünk,
hogy mennyire őszinte ez a lelkesedés. Az ünnepre készülvén a felfokozott
várakozást a tömeghangulat könnyen a lelkesedés felé segíti. Nem
feledkezhetünk el ugyanis arról, hogy ugyanezt az ünnepre érkező tömeget
néhány nappal később a vallási vezetők könnyen szembefordítják Jézussal,
akinek halálát még a mostani hozsannánál is hangosabban követelik
Pilátustól. A nép, a tömeg könnyen befolyásolható. Pillanatok alatt képes
tűzbe jönni és lelkesedni egy jó ügyért, de ugyanilyen hamar ébred benne a
gyűlölet, a harag, ha valaki ezt akarja felkelteni benne.
A lelkesedés őszinteségére ugyan rákérdezhetünk 2000 év távlatából, de
abban biztosak lehetünk, hogy Jézus nem törődött vele. Az ő fejében már
más gondolatok jártak. Sem az éljenző néptömeg, sem Jézus tanítványai nem
tudhatták akkor még, amit az Úr már tudott: ez az út számára a halálba
vezet. És ő tudatosan vállalta ezt az utat. Eszébe sem jutott, hogy
visszaforduljon, elmeneküljön a városból. Korábban három alkalommal is
beszélt tanítványainak és apostolainak arról, hogy Jeruzsálemben szenvedés
és halál várja, de a mostani bevonuláskor ők nem is sejtik, hogy mindez
most fog bekövetkezni. Jézus viszont tudta, hogy küldetése hamarosan
befejeződik, és nem menekülhet el attól a végső feladattól, amit az Atya
bízott rá, hiszen ez lesz az Atyának való engedelmesség végső jele az ő
részéről.
Az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a
gyűlölet irányítják, de mindezek mögött észrevehető Isten akarata, aki
élete feláldozását kéri Fiától.
Jó volna az előttünk álló nagyhét folyamán, a nagycsütörtöki utolsó
vacsora eseményeiben, az elfogatás és az elítélés alkalmával, a szenvedés,
a kereszthordozás és a kereszthalál során erre az isteni szándékra
figyelnünk.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus! Te mindannyiunkat arra hívsz, hogy legyünk veled életed
utolsó napjaiban, óráiban, legyünk veled a szenvedésben. Nem csupán
szemlélői szeretnénk lenni az eseményeknek, hanem csatlakozunk hozzád.
Szereteted elfogadását akarjuk kifejezni azzal, hogy leülünk melléd az
utolsó vacsora asztalához. Szeretetünket akarjuk kifejezni, amikor
nagypénteken a szent kereszt előtt leborulunk. Szereteted győzelmének
akarunk örvendezni, amikor virrasztva várjuk a feltámadás hajnalát.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140413.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése