2014. április 12., szombat

[Evangelium] 2014-04-12

2014. április 12. – Szombat

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan
hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek
a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a
farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez
az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek
majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és
népünket." Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt
mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy
ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!" Ezt pedig
nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként
megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem
hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve
megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé
nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti
vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival
együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt
sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték
Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e
az ünnepre?" A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a
rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse,
hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57

Elmélkedés:

A mai evangéliumban arról a fontos eseményről számol be János evangélista,
hogy a főtanács elhatározza Jézus halálát. Látnunk kell, hogy nem csupán
arról van szó, hogy maguk elé idézve ki akarják vizsgálni az esetet, hanem
döntésükkel megelőlegezik a halálos ítéletet. Ha sikerül elfogniuk és a
főtanács elé állítaniuk a nép előtt nagy tekintélynek örvendő Jézust,
akkor ennek a vizsgálatnak előzetes szándékuk szerint egyetlen kimenetele
lehet: Jézusnak meg kell halnia.
A beszámolóból úgy tűnik, hogy a Jézussal szemben ellenséges érzelmeket
tápláló farizeusok számára Lázár feltámasztása az utolsó csepp volt a
pohárban. Máskor is rosszallásukat fejezték ki a csodatettek alkalmával,
főként, ha szombaton tette azokat Jézus, hiszen e csodák nem csupán a
meggyógyítottakban eredményeztek hitet, hanem a szem- és fültanúk is hinni
kezdtek Jézusban. A halott Lázár visszaszólítása az életre szintén olyan
esemény, olyan erős cselekedet volt, amely Jézus isteni hatalmát igazolta
és hitet ébresztett sokakban. Jézus megölésének szándéka ekkor már
kimondottan is megfogalmazódik.
Miközben tehát az egyik oldalon a megváltásban megnyilvánuló isteni jóság
a betetőzéséhez közeledik, a másik oldalon egyre inkább elhatalmasodik az
emberi gonoszság és gyűlölet. A kettő a kereszten találkozik. Az Úr
kereszthalála egyaránt feltárja Isten jóságát és az ember gonoszságát.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj
nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész
legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon
szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és
megbocsátó minden emberhez.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140412.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum