2014. március 16., vasárnap

[Evangelium] 2014-03-16

2014. március 16. – Nagyböjt 2. vasárnapja

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek)
testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott
előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér
lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal
beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt
lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek
egyet és Illésnek egyet!" Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította
be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam,
akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!" Ennek hallatára a tanítványok
földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk,
megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!" Amikor
szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről
lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg
az Emberfia a holtak közül fel nem támad!"
Mt 17,1-9

Elmélkedés:

Felfelé nézünk
Fiatalokkal kirándulunk a Somló-hegyen. A hegy lábához érve nagy
lendülettel indulunk felfelé gyalog, mert vonz minket a magasság. Amikor
felérünk, nem kívánkozunk hamar lefelé, visszafelé indulni. Jó megpihenni,
rácsodálkozni fentről a világra. Jó messze nézni, távolba s jövőbe látni,
az eljövendőről elmélkedni, közelebb lenni az éghez. A kilátóból a
horizontot figyelve a föld és az ég összeolvad, s bár a szemem mást
parancsol, értelmem mégis megkülönbözteti, hogy mi van fent és mi van
lent. Talán még gyerekkorunkban kezdtük el e megkülönböztetést, amikor
pólyás gyermekként a kiságyból felnéztünk édesanyánkra. Minden jót, minden
szeretetet, minden gondoskodást, minden biztonságot felülről, tőle
vártunk, tőle kaptunk. E gyermeki lelkülettel tekintünk felnőttként is
mindig az ég felé, minden jót, szeretetet, gondviselést, megbocsátást,
üdvösséget Istentől várva. Mert idővel megtanultuk, hogy a lenti dolgok
alantasak, a fentiek fenségesek, s csak a sátán törekszik összekeverni e
két világot, hogy összezavarjon minket. A hegyen nem csak a tér különül el
fentre és lentre, hanem azt érezzük, hogy titokzatos módon az idő is
kettéválik mulandóra és örökkévalóra. Itt megfeledkezve hétköznapi
gondjainkról és mulandó vágyainkról mintha jobban figyelnénk a
maradandóra, az örökre, az el nem évülőre.
A második nagyböjti vasárnap negyedik kiválasztottként csatlakozunk
Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz, hogy felmehessünk Jézussal a hegyre.
Felmegyünk, mert fenséges dolgokat szeretnénk látni, az Úr isteni
dicsőségét a színeváltozáskor. Szívünkben érezzük a vágyat, hogy minél
többet együtt kellene lennünk Jézussal, s ez különösen is igaz a mostani
nagyböjti időszakra. Mondjuk ki: jó vele lenni, jó a közelében lenni, jó,
ha jelen van életünkben. Felmegyünk a hegyre, amely a hagyomány szerint a
Tábor-hegy volt, s onnan felfelé nézünk, az örökkévalóra tekintünk,
bepillantást nyerünk a mennyországba. Megértjük, hogy milyen dicsőség vár
Jézusra szenvedését követően a feltámadás által, s mi vár ránk, ha
Krisztussal élünk és halunk meg, amikor minket is feltámaszt az örök
életre az Atya. Néha gyengülni érezzük feltámadásba vetett hitünket, néha
a feltámadás reménye elhalványodik szívünkben. Az ilyen helyzetekben erőt
ad nekünk az élmény, az Isten-látás élménye, amelyben csak egy hegyen, egy
lelki magaslaton részesülhetünk.
A ma olvasott Máté szerinti változat ugyan nem tesz említést róla, de
Lukács evangéliumában szerepel, hogy Jézus a hegyen Mózessel és Illés
prófétával „az ő eltávozásáról beszélt, amelyet Jeruzsálemben készült
beteljesíteni" (Lk 9,31). Az „eltávozás" alatt mindazokat az eseményeket
kell értenünk, amelyek Jézussal történtek élete utolsó napjaiban, tehát
szenvedésére és halálára kell gondolnunk. A mi Urunk tehát tudja, milyen
sors vár rá, mit kell elszenvednie az emberi gonoszság és gyűlölet miatt.
Lejön a hegyről és elindul Jeruzsálem felé, elindul a szenvedés útján, a
kereszthalálhoz vezető úton. Elindul és végigmegy azon az úton, amelyet a
mennyei Atya jelölt ki számára. Nem menekül el, nem keres könnyebb
lehetőséget, nem akarja későbbre halasztani az eseményeket. Az Atyának
való engedelmesség és az emberek iránti szeretet vezeti ezen az úton, a
megváltás útján.
Az én számomra az a kérdés, hogy végigmegyek-e Jézussal ezen az úton?
Felveszem-e életem keresztjét és a Krisztustól tanult türelemmel
hordozom-e azt? Vállalom-e a gyengeség, a betegség, a szenvedés
keresztjét? Milyen lelkülettel viselem azokat a bántalmazásokat és
üldözéseket, amelyek hitem miatt érnek? Ha hűséges maradok Krisztushoz a
szenvedésben, abban a dicsőségben fogok részesülni, amelyben ő részesült a
feltámadásban.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus! A dicsőség fényében állsz előttünk, s feltárod isteni
dicsőségedet. Nem kellett neked a világ mulandó dicsősége és határozottan
visszautasítottad a sátán által kínált hamis dicsőséget. A reád váró
dicsőség látványa megerősít bennünket a hitben, erőt ad a mindennapi
kereszthordozáshoz és reményt ad számunkra, hogy feltámadunk az örök
életre. Ne engedd, hogy belefeledkezzünk evilági teendőinkbe és mulandó
dolgok után vágyakozzunk! Segíts minket, hogy észrevegyük az örök
értékeket és mindig szemünk előtt tartsuk végső célunkat, az üdvösséget!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140316.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum