2014. január 11., szombat

[Evangelium] 2014-01-11

2014. január 11. – Szombat

Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott
velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott
ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez
János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási
szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz
mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről
tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul."
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a
mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem
vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a
vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja
szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki
növekednie kell, nekem pedig kisebbednem."
Jn 3,22-30

Elmélkedés:

Keresztelő János egy talányos mondattal kezdi válaszát a kereszteléssel
kapcsolatos vitában feltett kérdésre: „Az ember semmit sem vallhat
magáénak, hacsak a mennyből nem kapta" (Jn 3,27). Vajon kire vonatkozik
kijelentése? Önmagára vagy Jézusra, vagy talán mindkettőjükre? Nyugodtan
feltételezhetjük, hogy a Keresztelő magára gondolt, hiszen küldetését
Istentől kapta, s ennek mindig tudatában volt. Ugyanakkor gondolhatott
Jézusra is, aki a mennyei Atyától kapta hatalmát. Ezt erősíti az, hogy
Jézus nyilvános fellépésével János a háttérbe húzódik. Küldetése
befejeződött, tisztában van vele, hogy neki, az előfutárnak kisebbednie, a
Messiásnak, Jézusnak pedig növekednie kell, s engedi, hogy tanítványai az
ő nyomába szegődjenek.
De térjünk vissza János kijelentéséhez: „Az ember semmit sem vallhat
magáénak, hacsak a mennyből nem kapta." Vizsgáljuk meg más szempontból e
szavakat! Nem szeretnék részletesen foglalkozni a tulajdonszerzés jogi
lehetőségeivel, csupán egy kis elgondolkozásra ösztönzök mindenkit. Mi az,
ami a miénk? Mit mondhatunk a magunkénak? Mit tarthatunk a saját
tulajdonunknak? Mindazt, amit megszereztünk, még ha becsületesen
megdolgoztunk és keményen megküzdöttünk érte, könnyen elveszíthetjük. Az
örök életre pedig biztosan nem vihetjük magunkkal. Mert a halál mindent
elvesz tőlünk. Akkor mi az, ami valóban a miénk? És mit kapunk Istentől?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki
hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző
erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra,
hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem
tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad,
hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140111.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum