2014. január 7., kedd

[Evangelium] 2014-01-07

2014. január 7. – Kedd

Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az
embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok
mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek
hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is
eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba
mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!" Jézus azonban így válaszolt:
„Ti adjatok nekik enni!" Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni
kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?" Erre Jézus megkérdezte: „Hány
kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!" Körülnéztek, és
jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk." Ekkor meghagyta nekik, hogy
csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek
százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két
halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket,
és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta
valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét
kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi
evett a kenyérből.
Mk 6,34-44

Elmélkedés:

A kenyérszaporítás csodájának Márk szerinti változatát olvassuk ma az
evangéliumban. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus tanítja az embereket.
Nem kell csodálkoznunk azon, hogy viszonylag rövid idő alatt tömegesen
keresik őt az emberek. Ennek oka egyrészt az, hogy az igazság tanítására
felfigyelnek, másrészt az, hogy Jézus csodás módon képes meggyógyítani a
betegeket. Mind erővel rendelkező tanítása, mind isteni hatalmáról
tanúskodó gyógyítása sejtetni engedik, hogy elérkezett a messiási idő. Ezt
a sejtést erősíti meg tulajdonképpen a kenyerek megszaporítása. Abban a
korban széles körben elterjedt nézet volt, hogy a Messiás megismétli majd
a pusztai vándorlás idején történt csodát. Miként egykor Isten mannával
táplálta népét a pusztában az Egyiptomból való kivonulás után, ugyanúgy a
Messiás kenyeret fog adni az embereknek.
Jézus a meglévő öt kenyeret és a két halat használja fel, hogy
megszaporításukkal sok ezer embernek táplálékot adjon. Ő minden bizonnyal
e kevés étel nélkül is tudott volna csodát tenni, de mégis fel akarta
használni azt, amit az ember átenged neki, bármennyire kevés legyen az.
Isten áldásával e megsokasított kevés elegendőnek bizonyul. Az isteni
nagylelkűség megtapasztalása indítson minket arra, hogy legyünk
nagylelkűek és önzetlenek!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap
felé haladtunkban, hátra nem tekintve, nem méricskélve, mibe kerül a
segítség. Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket
várnak tőlem az emberek, vagyis Te. Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma
reggel kezdődnék az életem.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140107.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum