2013. november 16., szombat

[Evangelium] 2013-11-16

2013. november 16. – Szombat

Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell
imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt
egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a
városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass
nekem igazságot ellenfelemmel szemben." A bíró egy ideig vonakodott, aztán
mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de
ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert
a végén még nekem jön és megver."
Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon
Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá
folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan
igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia
eljön, talál-e hitet a földön?"
Lk 18,1-8

Elmélkedés:

Az imádság hitből fakadó cselekedet. Amikor lelkünket Istenhez emeljük,
hogy szeretetébe helyezzük magunkat és neki ajánljuk életünket, akkor
ezzel a hitünket fejezzük ki. Ennek fényében válik érthetővé számunkra az
evangéliumi részlet utolsó mondata, amely így hangzik: „Csak az a kérdés,
hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8). Ha fog
találni imádkozó embereket, akkor hitet is fog találni.
Jézus a szüntelen imádkozásra bátorít minket. Valljuk be: sokszor
kételkedünk az ima erejében. Ha nem teljesül azonnal a kérésünk, vagy nem
egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen kételkedni kezdünk
Istenben. Jézus azt tanácsolja, hogy kitartóan kérjük az Atyát, és mindig
azzal a bizalommal forduljunk hozzá, hogy mindent megad, ami a lelkünk
üdvösségét szolgálja. Sok esetben egyedül az ima segít. Főként a közös
ima, a közösség imája. Amikor emberi erőnk hiábavalónak bizonyul, amikor
valamit nem tudunk megtenni, amikor nem hallgatnak a jó szóra, akkor még
mindig fordulhatunk Istenhez, akinek semmi sem lehetetlen.
Az egyéni imádság fontosságát hangsúlyoznunk kell egy olyan korban, amikor
sokan Istent személytelen létezőnek gondolják. Úgy vélik, hogy Isten
létezik ugyan, de tevékenysége kimerült abban, hogy meghatározta a világ
rendjét és nincs semmi köze az emberhez, nincs kapcsolata velünk. Az
egyéni imádságban megtapasztalhatjuk, hogy Isten személy. Megszólít
minket. Szeret bennünket. Kapcsolatot szeretne velünk. Velünk akar élni.
Az örök életre hív minket, ahol vele élhetünk.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, eljöttem házadba; hogy meghalljam, mit mondasz nekem Te, Atyaisten,
Teremtőm, s Te, Úr Jézus, Megváltóm, Te, jóságos Szentlélek, Vigasztalóm
életben és halálban. Nyisd meg szívemet Szentlelked által Jézus
Krisztusért, hogy szavaidból megtanulhassam megbánni bűneimet, életben és
halálban hinni Jézus Krisztusban, s minden nap jobbá lenni szent életben
és életmódban. Halld meg és hallgasd meg, Istenem, Jézus Krisztus által.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131116.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum