2013. november 15., péntek

[Evangelium] 2013-11-15

2013. november 15. – Péntek

Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé
korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak,
házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a
bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy
történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és
építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott
az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is,
amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik,
és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn
lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni
életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre.
Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket
felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket
felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket
felveszik, a másikat otthagyják." A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz
ez, Uram?" Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok."
Lk 17,26-37

Elmélkedés:

A Jézus halálát és feltámadását követő években egyesek azt gondolták, hogy
az Úr második eljövetele hamarosan, azaz még az ő életükben be fog
következni. Idővel egyre inkább előtérbe került az aggodalom: vajon miért
késik az Úr, mikor várható jövetele? Főként akkor vált fontossá a kérdés,
amikor elkezdődtek az üldözések. Miért késlekedik az Úr? Miért nem jön,
hogy megszabadítsa övéit? A válaszokban egyre jobban erősödött a jövetel
váratlansága és az a gondolat, hogy a keresztény legyen hűséges,
várakozzon türelemmel.
Jézus nem fenyegetésnek szánta, amikor a végső időkről és az ő második
eljöveteléről szólva azt mondta, hogy egyeseknek pusztulást, másoknak
üdvözülést jelent majd az a nap. Inkább az volt a célja, hogy ennek a
jövőben bekövetkező végidőbeli eseménynek az állandó szem előtt tartása
hatással legyen jelen életünkre. Törekedjünk arra, hogy az Isten
törvényeinek hűséges megtartásával és a felebaráti szeretet gyakorlásával
a választottak közé kerüljünk.
Az Emberfia eljövetelekor egyesek Istentől az üdvösségben részesülnek,
mások viszont kénytelenek lesznek azt nélkülözni, mert saját magukat
zárják ki belőle. A könnyelműek nem gondolnak az örök életre, ők csak
ebben a világban keresik boldogságukat. Az elbizakodottak azt gondolják,
hogy mindenki az üdvösségre fog jutni, nekik ezért nem kell semmit sem
tenniük. Az üdvösség Isten ingyenes ajándéka, de ezt Isten nem kényszeríti
rá senkire. Ha valaki életében bűneivel elutasítja Isten szeretetét,
kizárja magát a mennyország örökké tartó boldogságából. Ha pedig valaki
Istennel él, a túlvilágon is Isten közelében lehet.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus! Bűneim elhomályosítják isteni arcodat rajtam. Tisztítsd meg
szívemet és lelkemet, hogy tisztán tükrözhessem vissza arcodat. Segíts
evilági kötelességei teljesítésében, de legfőképpen segíts abban, hogy az
Élet Urának adjam önmagamat, életemet!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131115.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum