2013. november 12., kedd

[Evangelium] 2013-11-12

2013. november 12. – Kedd

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének
vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj
asztalhoz." Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel
magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz
te is?" S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így
ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok:
haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk
volt.
Lk 17,7-10

Elmélkedés:

A tanítvány kötelessége a következő: hűséges szolgálat Istennek, a hit
megőrzése és Isten parancsainak teljesítése. Aki mindezt megteszi, nincs
oka dicsekvésre, mert csak kötelességét teljesítette. Korunkban a
kötelességek rovására sokszor túlhangsúlyozzák a jogokat. A különféle
világi jogrendek előbb beszélnek a személyek jogairól, s csak utána a
kötelességekről. A gyakorlatban pedig még jobban felborul az egyensúly,
hiszen az emberek körömszakadtáig ragaszkodnak jogaikhoz, miközben
megfeledkeznek kötelességeikről, és felháborodnak, ha valaki számon kéri
őket.
Természetesen nem az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása ellen
beszélünk, amelyek mindenkire érvényesek. A felnövekvő nemzedékeket nem
elég megtanítani a jogaikra, hanem a kötelességük teljesítésére is nevelni
kell őket.
Jézus nem uralkodni jött a világra, hanem az emberek üdvösségét szolgálni.
A szolgálat igazi lelkületét tőle tanulhatjuk meg, aki egyértelművé teszi
számunkra, hogy az embereknek szolgálva magának Istennek végzünk
szolgálatot. Nem rabszolgaságra vagy kényszermunkára hív bennünket, hanem
arra, hogy teljes szabadsággal, a Szentlélekben megújulva és az üdvösség
reményében Istennek szenteljük életünket. Isten szolgájának lenni nem
megalázó, hanem éppen ellenkezőleg, kitüntetést jelent. Isten
együttműködésünket kéri szándékainak megvalósításához. Ezt a szolgálatot
csak teljes alázatossággal lehet végezni. Tanuljuk meg Jézustól az
alázatot és a szolgálatot!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, add, hogy a lélek igazi javait szeressük, a többit te megadod
ráadásként. Add, hogy ne vágyódjunk az ideigtartó javakra, legyen
számunkra közömbös, hogy megszerezzük vagy elveszítjük azokat. Hadd
használjuk gyümölcsözően a gazdagságot, és segíthessük a szükségben
lévőket. A mester, aki minderre megtanít minket, te vagy Krisztus, és a te
Atyád!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131112.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum