2012. május 20., vasárnap

[Evangelium] 2012-05-20

2012. május 20. – Vasárnap, Urunk mennybemenetele

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden
teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az
elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket
űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha
valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és
azok meggyógyulnak." Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik,
felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig
elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt
munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által,
amelyek kísérték őket.
Mk 16,15-20

Elmélkedés:

Mindannyiunk küldetése
A húsvét utáni negyvenedik napon, amely mindig csütörtökre esik, Urunk
mennybemenetelét ünnepli az Egyház világszerte. Csak remélni tudom, hogy
sok más országhoz hasonlóan idővel nálunk is munkaszünet lesz ezen a
napon, és mi is csütörtökön, a saját napján tudjuk majd megtartani a
mennybemenetelt. Mivel Magyarországon ez pillanatnyilag munkanap, ezért az
ünnepet a következő vasárnapon, azaz a mai napon tartjuk, hogy a hívek
részt vehessenek a húsvéti időszak e kiemelkedő ünnepén.

Jézus mennybemenetelének eseményét Szent Márk evangéliumából hallottuk.
Ezek szerint a feltámadását követő utolsó megjelenésekor Jézus beszédet
intéz az apostolokhoz a rájuk váró küldetésről, majd pedig a szemük
láttára felemelkedett a mennybe. Ezt követően az apostolok elindulnak és
örömmel hirdetik a Krisztusról szóló örömhírt.

A leírás első eleme Jézus beszéde, amely egy búcsúbeszéd, hiszen a földön
most találkozik utoljára a tanítványokkal. Ez a búcsúbeszéd eltér az
utolsó vacsorán mondottaktól, hiszen más Jézus szándéka. Az utolsó vacsora
alkalmával a szeretetről, mint a legfőbb parancsról adott tanítást, majd
önmagáról, mint a mennyei Atyához vezető útról beszélt nekik, valamint
megígérte számukra Szentlélek eljövetelét és működését a közösségben.
Felkészítette őket távozására és arra, hogy milyen megpróbáltatások fogják
várni a tanítványokat küldetésük teljesítése során. Most, a mennybemenetel
előtti beszédben nem csupán búcsút vesz azoktól, akikkel éveken keresztül
megosztotta életét, hanem megbízza őket az evangélium hirdetésével, azaz
küldetést ad nekik, hogy életének, halálának és feltámadásának tanúi és
hirdetői legyenek. Az evangélium elfogadását és megélését, amely a
keresztségben, mint a hit kifejezésében, illetve megvallásában nyilvánul
meg, az üdvösség feltételeként jelöli meg Jézus.

A történet második elemként az evangélista a mennybemenetelt egyetlen,
tényszerű mondatban rögzíti a következőképpen: „Az Úr Jézus, miután ezeket
elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján"
(Mk 16,19). Feltámadása után Jézus negyven napon át jelent meg az
apostoloknak és a tanítványoknak, s ezek a jelenések véget érnek a
mennybemenetellel. Nem láthatják már a földön többé a Mestert, ugyanakkor
jelenlétét továbbra is megtapasztalhatják életükben. Az égbe emelkedés
jelzi az apostolok számára, hogy a mennyei Atyától érkező és egykor a
világra születő Jézus visszatér a mennybe. Jézus mennybemenetelét
helytelen volna úgy értelmezni, hogy örökre távozik és elhagy bennünket,
hiszen valójában megmutatja számunkra az utat, hogy hová érdemes
törekednünk, eljutnunk.

A mennybemenetel elbeszélésének harmadik részéből megtudjuk, hogy az
apostolok megértik küldetésüket és elindulnak teljesíteni az evangélium
hirdetését, amely során érzik és megtapasztalják az Úr segítségét. Mit
jelentett számukra e missziós parancs teljesítése? Napjainkban néhányan
úgy próbálják bemutatni az egykori missziós munkát, mintha a krisztusi
parancsot az apostolok úgy értelmezték volna, hogy mindenhol mindenkit meg
kell téríteniük. Én úgy érzem, hogy az apostolok és a velük egy időben
igehirdetést végző Pál apostol gondolkozásától és magatartásától ez távol
állhatott. Talán inkább arra gondolhattak, hogy elmenjenek olyan helyekre,
ahol korábban sosem jártak és hirdessék az evangéliumot olyan embereknek,
akik arról korábban nem hallottak, és mindenütt elvezessenek valakit,
legalább egyvalakit a hitre, aki aztán majd szintén tanítani fog másokat
az evangélium szerinti életre.

Urunk mennybemenetelének mai ünnepe emlékeztessen bennünket Krisztustól
kapott missziós küldetésünkre. Nem százával, ezrével, tömegével kell
megtérítenünk az embereket, hanem lehetünk szerényebbek is. De életünk
folyamán elmondtuk-e legalább egy embernek az evangélium igazságát?
Elvezettünk-e legalább egy embert Krisztushoz?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Földi küldetésedet befejezvén visszatértél a
mennybe, az Atya közösségébe, s ezzel megmutattad számunkra, hogy hová
vársz bennünket. Megígérted, hogy elküldöd a Szentlelket, aki megerősít
minket a tanúságtételben. Várjuk Szentlelked eljövetelét, aki megtanít
minket arra, hogy az Egyház tagjaiként az evangélium örömhírét terjesszük
a világban. E küldetésünk teljesítése közben sem feledkezünk el végső
célunkról, azaz arról, hogy a mennybe jussunk. Segíts minket, hogy az
evangéliumhoz méltóan éljünk!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum