2019. november 26., kedd

[Napi e-vangelium] 2019. november 27. szerda

2019. november 27. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket."
Lk 21,12-19

Elmélkedés

Az Egyház hármas küldetését három latin szóval szoktuk összefoglalni: martyria, liturgia és diakónia. Az első a hit hirdetését jelenti, mégpedig olyan elkötelezett hirdetését, amely nem retten meg az élet feláldozásától, a mártírságtól, a vértanúságtól sem. A liturgia a hit ünneplését, a szentmisét és más istentiszteleti cselekményeket jelöli. A diakónia pedig a hit gyakorlása, mindennapi megélése, a felebarát iránti szolgálat. Egyik sem hiányozhat Egyházunk életéből, mert akkor nem volnánk Krisztus Egyháza és nem azt a küldetést teljesítenénk, amit az Úr az általa létrehozott közösségre bízott.
Jézus azokról a megpróbáltatásokról és üldözésekről beszél a mai evangéliumban tanítványainak, amelyek a végső időkben várnak rájuk. Ugyanakkor ezek végigkísérik az Egyház életét. A történelem folyamán nem volt olyan időszak, amikor a világ minden részén békében élhettek a keresztények. Mert mindig voltak olyanok, akik a Krisztust követőkben ellenséget láttak. Napjainkban Magyarországon nem tapasztalható keresztényellenes hangulat, de a világ számos más részén igen. Nem örülünk ennek, imádkozunk az üldözött keresztényeként, ugyanakkor a keresztényüldözések ténye bizonyosságot ad nekünk, hogy nem tértünk le a krisztusi útról. A hitért való életáldozat ma is hozzátartozik az Egyház életéhez és megerősíti a hívőket, az Egyház tagjait.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled, és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Szeretettel ajánlom figyelmetekbe új könyvemet, amely a jövő évi elmélkedéseket tartalmazzák.

Szívem első gondolata 2020
Megjelent, már kapható! Ez nem egy gyermekimakönyv. A gyermekkorunkban tanult reggeli ima első sorát azért választottam címként, mert jól kifejezi, hogy a napunkat érdemes az evangélium olvasásával és az arról való elmélkedéssel kezdeni. Az évszám nem elírás, hiszen ez a 2013 óta megjelenő sorozat nem egy utólagos gyűjtemény, hanem mindig előre tekintve tartalmazza a következő évi elmélkedéseket, jelen kötet a 2020-dik évi szövegeket.

A Szívem első gondolata 2020. évi könyv az evangéliumi elmélkedéseket tartalmazza 2019. adventtől 2020. adventig új szövegekkel, azaz nem a régebbiek ismétlődése.

Megrendelhető az Evangélium365 webáruházban:
https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/5_szivem_elso_gondolata_sorozat/173

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Rendelés e-mailben
Ha a webáruházban nem sikerül a rendelés, kérem, küldje el a következő adatokat a evangelium365@gmail.com címemre.

Szívem első gondolata 2020 darabszám:
Megrendelő neve:
Postacím irányítószámmal:
(Mobil)telefonszám:
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20191127.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-felirakozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum