2019. november 24., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2019. november 25. hétfő

2019. november 25. – Hétfő

Evangélium

Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését."
Lk 21,1-4

Elmélkedés

Az egyházi év utolsó hetébe léptünk. Ebben az időszakban a szentmise evangéliumai a végső időkre irányítják tekintetünket, amikor majd számot kell adnunk Istennek. Ma arról a szegény özvegyről olvasunk, aki minden vagyonát bedobta a templom perselyébe. Ez persze nem volt nagy összeg, mindössze két fillér, de az ő adományát mégis többre értékelte Jézus, mint azokét, akik sokat adtak. Ez utóbbiak ugyanis a feleslegükből adakoztak, az özvegy viszont egész megélhetését feláldozta, s cselekedete azt jelezte, hogy életét Istenre, az ő gondviselésére bízza.
A bibliai időkben az özvegyek kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, segítségre nem számíthattak senkitől. A jelenetben szereplő özvegy nagylelkűen és visszavonhatatlanul odaadja mindenét Istennek. Ilyen cselekedetre az képes, aki minden vagyonára úgy tekint, mint amit Istentől kapott. Az tesz ilyet, aki nem anyagi javakat akar birtokolni és nem ezektől várja élete biztonságát, hanem a gondviselő Istentől. Az képes nagylelkű lenni, aki a földi javaknál többre értékeli a lelki javakat. Nagylelkűvé az válik, aki nem a maga érdemének és nem saját munkája gyümölcsének tekinti megszerzett javait, hanem belátja, hogy mindent Isten jóságának köszönhet. A nagylelkű ember tulajdonképpen mindig Isten nagylelkűségét akarja utánozni és viszonozni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Szeretettel ajánlom figyelmetekbe új könyvemet, amely a jövő évi elmélkedéseket tartalmazzák.

Szívem első gondolata 2020
Megjelent, már kapható! Ez nem egy gyermekimakönyv. A gyermekkorunkban tanult reggeli ima első sorát azért választottam címként, mert jól kifejezi, hogy a napunkat érdemes az evangélium olvasásával és az arról való elmélkedéssel kezdeni. Az évszám nem elírás, hiszen ez a 2013 óta megjelenő sorozat nem egy utólagos gyűjtemény, hanem mindig előre tekintve tartalmazza a következő évi elmélkedéseket, jelen kötet a 2020-dik évi szövegeket.

A Szívem első gondolata 2020. évi könyv az evangéliumi elmélkedéseket tartalmazza 2019. adventtől 2020. adventig új szövegekkel, azaz nem a régebbiek ismétlődése.

Megrendelhető az Evangélium365 webáruházban:
https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/5_szivem_elso_gondolata_sorozat/173

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Rendelés e-mailben
Ha a webáruházban nem sikerül a rendelés, kérem, küldje el a következő adatokat a evangelium365@gmail.com címemre.

Szívem első gondolata 2020 darabszám:
Megrendelő neve:
Postacím irányítószámmal:
(Mobil)telefonszám:
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20191125.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-felirakozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum