[Napi e-vangelium] 2018-03-30

2018. március 30. - Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra,
ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte
Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival.
Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a
farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal,
fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük
ment tehát és megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták:
"A názáreti Jézust." Jézus erre így szólt: "Én vagyok." Júdás is ott
volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: "Én vagyok",
meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: "Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Erre Jézus így
szólt: "Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek,
engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban megmondott:
"Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál." Simon
Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele:
levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt
Péterre: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet,
amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak,
aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy
jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány
követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért
bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu
előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött,
szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző
szolgáló közben megjegyezte: "Talán te is ennek az embernek a
tanítványai közül vagy?" Ő azt felelte: "Nem vagyok!" Mivel hideg volt,
a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is
köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és
tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: "Én a
világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban
tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam
semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit
beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!" E szavakra az egyik ott
álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: "Így felelsz a
főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: "Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a
rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?" Ekkor Annás
megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
"Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!"
A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a
fülét, megjegyezte: "Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter
ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak,
és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha
nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt
mondta: "Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek
szerint!" A zsidók ezt válaszolták neki: "Nekünk senkit sem szabad
megölnünk!" Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen
halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé
hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?"
Jézus így válaszolt: "Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked
rólam?" Pilátus ezt felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a
főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: "Az én
országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az
országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére.
De az én országom nem innét való." Pilátus megkérdezte: "Tehát király
vagy?" Jézus így felelt: "Te mondod, hogy király vagyok. Én arra
születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az
igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!" Erre
Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus újra kiment
a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem találok benne.
Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből
koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá.
Azután eléje járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!"
És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt
hozzájuk: "Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne
semmi vétket." És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus
pedig így szólt: "Íme, az ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt
meglátták őt, kiáltozni kezdtek: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus
azt mondta nekik: "Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi
vétket sem találok benne!" De a zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk
van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette
magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament
a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy?" De
Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: "Nem
felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy
megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt mondta:
"Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna.
Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár
barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a
császárnak." E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga
pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának
hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a
zsidókhoz: "Íme, a királyotok!" De azok így kiáltoztak: "El vele, el
vele! Feszítsd meg!" Pilátus megkérdezte: "Keresztre feszíttessem a
királyotokat?" A főpapok azonban ezt felelték: "Nincs királyunk, csak
császárunk!" Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem
ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak.
Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől,
Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára
tétette. Ez volt ráírva: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." A
feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust
megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt
felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: "Ne azt írd: A zsidók királya
hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt
válaszolta: "Amit írtam, megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy
kié legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között
ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt
tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és
a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te
fiad!" Azután a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától
fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás,
így szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak
egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus
megízlelte az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva
kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a
keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a
szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték
a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt
fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már
meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona
beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az
tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja
ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt,
hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot ne törjetek benne!" És ami az Írás
más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse
Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét.
Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott
mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és
fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a
zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a
kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a
sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42
Elmélkedés:
A kereszt titka
Krisztus halála, halálának értelme csak részben érthető számunkra. A
kereszt olyan titok hordozója, amelyet csak a túlvilágon tár fel
számunkra, értet meg velünk Isten. Pilinszky János rövid, tömör
mondatokban írja le Pilátus című versében az egykori római helytartó és
Jézus találkozását, kettőjük érzéseit és gondolatait.
"Kemény vagy, hivatalból.
Elítélsz, hivatalból.
Rámnézel, hivatalból.
Rádnézek mindörökre -
rádnézek mindhiába.
Itt állok mindörökre -
itt állok mindhiába.
Fölmentelek mindörökre."
Nagyon elgondolkodtatóak ezek a rövid megfogalmazások. Pilátus
hivatalból cselekszik. Neki joga van ítélkezni, joga van kimondani
valakire a halálos ítéletet. A zsidóknak ehhez nem volt joga, mert a
Római Birodalom fennhatósága alatt álltak és rájuk is vonatkoztak a
római törvények. Sok mindenben ítélkezhettek saját törvényeik szerint,
de halálos ítéletet nem mondhattak ki senkire. Vallási felfogásuk
szerint Jézus istenkáromlást követett el azzal, hogy Isten Fiának
nevezte magát, ezért halált érdemel. A zsidók azért viszik Pilátus elé
Jézust, hogy vele mondassák ki a halálos ítéletet. És Pilátus ezt
megteszi, mert nem tud kibújni hivatalának ruhájából. Próbálkozik ugyan
Jézus megmentésével, mert nem akar beleavatkozni egy vallási vitába, de
amikor azzal fenyegetik, hogy nem a császár barátja, akkor enged a
kérésnek és elrendeli Jézus keresztre feszítését. Pilátusnak joga lett
volna felmentő ítéletet hozni, de nem volt hozzá bátorsága, attól félt,
hogy lázadás törne ki.
Pilátus ítéletében benne van mindannyiunk ítélkezése is. Valahányszor
megtagadjuk Istent és nem veszünk tudomást szeretetéről és
törvényeiről, akkor ítéletet mondunk Jézus felett. Minden bűnünkkel,
Istennel való szembefordulásunkkal elítéljük Jézust, mintha csak mi is
azt követelnénk, kiáltanánk, hogy "Keresztre vele!" Igen, az ember
képes halálra ítélni és megölni a Istent, mert nem gondol arra, hogy
cselekedeteiért felelős, azoknak következménye lehet. Mert azt
gondolja, legyőzheti Istent. Mert nem gondol arra, hogy Isten időnként
gyengének, legyőzhetőnek mutatkozik, de a végső szó az övé. Eljön majd
az idő, amikor ő fog ítélkezni.
Jézus hiába várja a könyörületet Pilátustól, nem kapja meg. Napjaink
szenvedő embereiben, a szegényekben és a nélkülözőkben is hiába várja
mások könyörületét, elfordulnak tőle. Nem a nélkülözőtől való
elfordulás ez, hanem Krisztustól is. A könyörület, a szánalom, az
együttérzés megtagadása. Isten újra és újra odaáll az ember elé, az
ember pedig könyörtelenül elfordítja tőle arcát. Pilátus előtt Jézus
arra gondol, hogy felmenti őt bűne, gyávasága miatt. És felmenti azokat
is, akik Pilátus ítélőszéke elé kényszerítették őt. Felmenti Júdást is,
aki elárulta. Felmenti a katonákat is, akik keresztre feszítették.
Irgalmas Istenként ez az ő válasza az emberi gyűlöletre és gyilkos
szándékra. És reményünk szerint felment majd minket is.
Az ítélkezés helyszínéről gondolatban továbbmegyünk, elkísérjük Jézust
a keresztúton. A kereszt alatt állva hallhatjuk, hogy Jézus életének
utolsó pillanataiban kimondja a felmentő ítéletet, amikor így
fohászkodik az Atyához: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit
cselekszenek!" (Lk 23,34). Ez a felmentő ítélet, ez a megbocsátás is a
kereszt titka.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Jézusom, amikor feltekintek keresztedre, nem csak egy meggyötört,
megalázott embert látok. Amikor feltekintek keresztedre, akkor az Atyát
megdicsőítő Istenfiút látom. Hiszem, hogy szenvedésed nem volt
értelmetlen. Hiszem, hogy kereszthordozásoddal nekünk embereknek
akartál példát mutatni, feltámadásoddal pedig reményt adni. Adj erőt,
hogy életem során ne a földre, hanem mindig felfelé, a te országodra
tekintsek! Vezess engem az üdvösségre!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180330.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/