[Napi e-vangelium] 2018-03-29

2018. március 29. - Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra,
amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette
övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.
Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak,
Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus
tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és
Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső
ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet
öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a
derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az
így szólt: "Uram, te akarod megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt:
"Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted". De Péter
tiltakozott: "Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt
felelte: "Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám". Erre Péter
így szólt: "Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet
is!" Jézus azonban kijelentette: "Aki megmosdott, annak csak a lábát
kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem
mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: "Nem
vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat, fölvette felső
ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: "Megértettétek-e,
hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól
teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam
lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam
nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15
Elmélkedés:
Az Úr ajándéka
Nagycsütörtökön az esti szentmise keretében emlékezünk meg az Úr Jézus
utolsó vacsorájáról. Az evangélium segítségével felidézzük ennek az
ünnepi étkezésnek a különleges eseményét, amikor Jézus megmosta
apostolai lábát. Cselekedete önmagáért beszél, annak jelentőségét
azonnal meg is értették az apostolok, de az Úr mégis szükségesnek
tartja, hogy megmagyarázza azt. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni,
ezért vállalja a szolgák feladatát. És példát akar mutatni, hogy
követői se uralkodásra törekedjenek, hanem mindenkor szolgáló
lelkülettel, az Úr Jézustól tanult alázattal közeledjenek mindenkihez.
Az utolsó vacsora része továbbá az Úr másik cselekedete, az
Oltáriszentség, az Eucharisztia alapítása. A vacsora közben Jézus a
kenyeret saját testeként, a bort saját véreként nyújtotta a
jelenlévőknek. Cselekedetét itt is az a parancs követte, hogy halálának
és feltámadásának emlékezetére ugyanezt tegyék majd övéi. Nem
tudhatjuk, hogy abban a pillanatban az apostolok, akik részt vettek az
utolsó vacsorán, mennyit értettek meg a hallottakból. De abból, hogy
már a keresztény közösség tagjai a kezdetektől fogva fontosnak
tartották, hogy az Úr feltámadásának napján összegyűljenek és együtt
adjanak hálát, közösen ünnepeljék az Eucharisztiát, vagyis a
kenyértörést, arra következtethetünk, hogy megtették, amit Jézus kért
tőlük, tehát kis idővel később, a húsvéti események fényében, a
feltámadás ismeretének fényében már megértették mind az Úr
cselekedetének jelentőségét, mind saját feladatukat.
Az Eucharisztia alapítása elővételezi a húsvéti eseményt, a
Getszemáni-kertben kezdődő haláltusát, a kereszthordozást a Golgotáig,
Krisztus halálát és feltámadását. Éppen ezért, amikor a szentmisében
jelenvalóvá tesszük az utolsó vacsorán történteket, akkor felidézzük
ezeket az eseményeket, hogy megváltásunk titka életté váljon bennünk.
Az Oltáriszentség jelentőségével kapcsolatban két dolgot jegyezzünk
meg. Az első: az Eucharisztia Jézus üdvözítő jelenléte a hívők
közösségében és a hívő egyénekben. Amikor ugyanis a szentmisét
ünnepeljük és azon részt veszünk, akkor nem csupán emlékezünk a
megváltás eseményeire, hanem megújul Krisztus áldozata az Egyházban és
bennünk. Amikor a szentmisét bemutató pap kimondja az átváltoztatás
szavait, megismétli ugyanazokat a szavakat, amelyeket az Úr mondott az
utolsó vacsorán, akkor Jézus valóságosan jelenvalóvá válik testével és
vérével a kenyérben és a borban. Ezt a titkot, ezt a valóságot azonban
nem testi szemünkkel látjuk, hanem hitünkkel fogjuk fel. Az Egyház
szolgálata, a papok szolgálata teszi jelenvalóvá az Urat, aki aztán a
hívők életében is jelenvalóvá válik annak köszönhetően, hogy szent
testét magukhoz veszik a szentáldozásban.
A második lényeges szempont: Az Eucharisztia, mint lelki táplálék mind
az Egyház, mind az egyének számára a legdrágább kincs. Ebből él az
Egyház közössége és ebből él a hívő ember. Úgy tekintünk rá, mint az Úr
ajándékára, szeretetből adott ajándékára, amelyben nem a halott, hanem
az élő, a feltámadt Krisztus van jelen, hogy minket éltessen, bennünk
éljen. Valahányszor részt veszünk a szentmisén és magunkhoz vesszük
Krisztus testét a szentáldozáskor, gondoljunk arra, hogy Isten
szeretetből adja nekünk önmagát.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán önmagadat, testedet és
véredet adtad a kenyérben és a borban, és úgy rendelted, hogy életed és
áldozatod folytatódjon tanítványaid életében. Szent tested az Atyának
szóló áldozat és ránk bízott kincs. Hálával tartozunk azért, hogy
jelenvalóvá leszel köztünk az Eucharisztiában. Te vagy életünk forrása.
Táplálj minket testeddel! Élj bennünk! Segíts, hogy mi is felajánljuk
életünket a mennyei Atyának!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180329.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/