2018. január 4., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2018-01-04

2018. január 4. - Csütörtök

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és
mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: "Nézzétek, az
Isten Báránya!" Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és
követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik,
megkérdezte: "Mit kívántok?" Azok ezt felelték: "Rabbi - ami annyit
jelent, hogy Mester - hol laksz?" "Jöjjetek, nézzétek meg!" - mondta
nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála
maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották
ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter
testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki:
"Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", és elvitte
Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: "Te Simon vagy, János
fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni."
Jn 1,35-42
Elmélkedés:
János evangélista jól tudja, hogy a hit természetfeletti jelek
felismeréséből születik meg, ugyanakkor mindig van természetes, az
ember számára megtapasztalható alapja is. Így kapcsolódik össze Isten
kinyilatkoztatása azzal, amit magunk is megismerhetünk tapasztalataink
alapján. Keresztelő János tanúságtételében is tetten érhető a
természetfeletti világ és a természetes valóság érintkezése. János azt
tudja meg az isteni kinyilatkoztatásból, hogy a leszálló galamb lesz a
jele annak, hogy ki az Isten Fia. Amikor pedig ő látja ezt a jelet,
akkor e jel alapján meggyőződhet arról, hogy mindaz igaz, amit a neki
szóló kinyilatkoztatásból megtudott, az valóban igazság. A látható jel,
a Jézusra leszálló galamb bizonyítékul szolgál a természetfeletti
ismeret igazságáról, azaz, hogy Jézus az Isten Fia.
A mai evangélium arról számol be, hogy Keresztelő János tanúságtétele
nem hatástalan, mert ennek eredményeként két tanítványa Jézust kezdi el
követni. Lám, ők észreveszik azt, hogy mi a lényeges János szavaiban. A
Keresztelő személye felől érdeklődő küldöttek, akikről hallottunk az
előzményekben nem voltak erre nyitottak. De ez a két tanítvány rögtön
abba az irányba fordul, ahová János irányítja tekintetüket, így látják
meg Jézust, így lesznek az ő követőivé. Ha csak hallgatom a
tanúságtételt, de nem indulok el ennek hatására, akkor sosem jutok el
Jézushoz.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te Péter apostolt és halásztársait követésedre
és emberhalászatra hívtad meg. Ők kezdetben nem értették pontosan mit
jelent új feladatuk, az emberhalászat, mégis olyan erővel ragadta meg
őket a te hívásod, hogy nem tiltakoztak és nem ellenkeztek, hanem
rögtön indultak és tanítványaid lettek. Benned felismerték az Isten
Fiát, akinek odaadhatják életüket, s akit érdemes szolgálniuk. Segíts
minket, akiket szintén meghívsz követésedre és szolgálatodra, hogy mi
is készséggel fogadjuk hívásodat, és bátran vállaljuk az
emberhalászatot, amivel megbízol minket!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180104.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum