2017. október 31., kedd

[Napi e-vangelium] 2017-10-31

2017. október 31. - Kedd

Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: "Mihez
hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a
mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy
fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között." Majd így folytatta:
"Mihez hasonlítsam az Isten országát?? Hasonlít a kovászhoz, amelyet
fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle."
Lk 13,18-21
Elmélkedés:
Az Isten országa kifejezés, amely az evangéliumokban gyakran előfordul,
elsősorban Isten uralmát jelenti. Ezt az uralkodást érthetjük a világra
is, de talán helyesebb, ha az emberre és természetesen saját magunkra
vonatkoztatjuk. Ezek szerint az Isten országa azt jelenti, hogy ő
átveszi belső világunk, lelkünk, egész életünk irányítását, amely bár
történhet akár egyik pillanatról a másikra is, de helyesebb folyamatra,
növekedésre gondolnunk. Erre utal Jézusnak a mai evangéliumban olvasott
két példabeszéde a mustármagról, illetve a kovászról, azaz az
élesztőről.
Jézus az Isten országáról mond két hasonlatot a mai evangéliumban. Az
előző részekben a Jézussal szembeni ellenállás több esetéről számolt be
az evangélista, amelyek ezután is folytatódnak majd. Mégis mindennek
ellenére az Isten országa növekszik és fejlődik. Kicsiny módon és
rejtve kezdődik megvalósulása, mégis láthatóvá válik egy idő után
mindenki számára. A szembenállást nem csak Jézus, hanem tanítványai is
meg fogják tapasztalni, de ha teljesítik küldetésüket, akkor meg fogják
látni az ország növekedését. Az ország elválaszthatatlan Krisztus
személyétől, akiben növekszik és az Egyháztól, amelyben megvalósul. Ha
közösségben vagyunk Krisztussal és az Egyházzal, amelynek legszebb
kifejezése a szentáldozás, az Eucharisztia vétele, akkor valóban
megtapasztalhatjuk, hogy Isten köztünk van.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk! Add, hogy készségesek legyünk
befogadni az életet. Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük
fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre.
Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre
az odafönn-valókat. Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink
sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi
Világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne
pedig bálványoknak. Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy
sose veszítsük szemünk elől: Egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk.
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Szeretettel értesítek minden e-vangélium olvasót új evangelizációs
kiadványaink megjelenéséről. Gyermekek és felnőttek egyaránt
megtalálhatják a számukra leginkább érdekeset a könyvek, naptárak,
foglalkoztató füzetek között. Az alábbi lista az újdonságokat
tartalmazza. További kiadványaink (vallásos füzetek, füzetboxok,
tanszerek, gyerekkönyvek) a webáruházban:
www.evangelium365.hu/webshop
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2017. október 31.
Szívem első gondolata 2018
A Szívem első gondolata 2018. évi könyv az evangéliumi elmélkedéseket
tartalmazza 2017. adventtől 2018. adventig új szövegekkel. Szeretettel
ajánlom azoknak, akik számára az evangélium olvasása a mindennapok
éltető forrása. 520 oldal. Ára: 1800 Ft/db.
Evangélium365 naptár 2018
Ez a képes asztali naptár igazi újdonság. Azért készítettük asztali
változatban, hogy a mindennapi munka közben is szem előtt legyen. 64
oldal. Ára 800 Ft/db.
Élő Evangélium a liturgikus "B" évre
Ezt a foglalkoztató füzetet 6-14 éves gyerekek számára állítottuk
össze. Az év minden vasárnapjára és ünnepére tartalmaz egy-egy játékos
feladatot, amelyek segítségével feldolgozható az evangélium üzenete,
mondanivalója. Olyan szülőknek ajánlom, akik számára fontos gyermekük
vallásos nevelése, valamint a hitoktatóknak, akik ötleteket szeretnének
kapni munkájukhoz. Szerzője Dr. Wachterné Lakatos Ágnes. 68 oldal. Ára:
1200 Ft/db.
Élő Kenyér gyereknaptár 2018
Megújult formában, asztali változatban jelent meg, színes rajzokkal.
Minden hónapra egy-egy evangéliumi jelenettel és idézettel, valamint a
szentek napjaival. 16 oldal. Ára: 500 Ft/db.
Élő Kenyér misekalauz
A gyermekek evangelizációjának egyik legfontosabb eszköze ez a havonta
megjelenő misekalauz. A vasárnapi és ünnepnapi szentmise szövegeit,
gyerekeknek szóló elmélkedéseket, szentek életét, játékos feladatokat,
imádságokat, minisztráns-kisokost tartalmazó újság. 2018. januártól
megújult formában és tartalommal. Előfizetési díj 12 hónapra: 6600
Ft/db, ami a postaköltséget is tartalmazza.
Rendelés az Evangelium365 webáruházban
www.evangelium365.hu/webshop
A szállítási feltételekről és díjakról a webáruház honlapján lehet
tájékozódni: Szállítási díjak és feltételek
Rendelés e-mailben
Ha a webáruházban nem sikerül a rendelés, kérem, küldje el a következő
adatokat a evangelium365@gmail.com címemre.
Szívem első gondolata 2018 darabszám:
Evangélium365 naptár 2018 darabszám:
Élő Evangélium a liturgikus "B" évre darabszám:
Élő Kenyér gyereknaptár 2018 darabszám:
Élő Kenyér misekalauz 2018. évi előfizetés darabszám:
Megrendelő neve:
Postacím irányítószámmal:
(Mobil)telefonszám:
Olyan telefonszámot adjon meg, amelyen a csomagfutár a mielőbbi sikeres
kézbesítés érdekében biztosan eléri Önt.


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171031.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum