2017. október 11., szerda

[Napi e-vangelium] 2017-10-11

2017. október 11. - Szerda

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik
tanítványa arra kérte: "Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy
János is tanította imádkozni tanítványait." Jézus erre így szólt
hozzájuk: "Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe."
Lk 11,1-4
Elmélkedés:
Márta és Mária története a tegnapi evangéliumban már felhívta
figyelmünket arra, hogy életünkben, mindennapjainkban időt kell
szánnunk az elcsendesedésre, az imádkozásra, az Istenre figyelésre. Ezt
a gondolatot folytatja a mai részlet, amelyben egy tanítvány arra kéri
az Urat, hogy tanítsa őket imádkozni. A kérés nem véletlen, hiszen az
előzi meg, hogy Jézus imádkozik, éppen befejezi imádságát. Ez a
mozzanat felfedi előttünk, hogy tanítványai látták azt, hogy Mesterük
időnként félrevonul, keresi az időt arra, hogy imádkozzon, imádságban
beszéljen a mennyei Atyával, akinek a küldötte.
Az imádkozással az a célunk, hogy legyőzzük az Isten és az ember közti
végtelen távolságot. Azt a nagy különbséget, amely a gyarló ember és a
szent Isten között fennáll. Néhány egyszerű szó, néhány apró kérés,
amelyekre Jézus tanít minket, alkalmas arra, hogy kapcsolatba kerüljünk
Istennel. Létrejöjjön, egy olyan személyes, bensőséges viszony, amely
az édesapa és gyermeke között fennáll. A Miatyánkot csak akkor tudjuk
őszintén imádkozni, ha életünkben már legalább egyszer rácsodálkoztunk
arra, hogy a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Vajon meglátszik-e
életünkön, viselkedésünkön, hogy Isten gyermekei vagyunk? Tudunk-e
gyermeki bizalommal hozzá fordulni?
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze vasárnaponként a templomban,
hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Együtt keressük
az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket
élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez
szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak
továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai
legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de
tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az
engedelmességre és a szeretet gyakorlására!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171011.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum