2017. április 28., péntek

[Napi e-vangelium] 2017-04-28

2017. április 28. – Péntek

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának
a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket,
amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült
tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus
fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt
Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?" Ezt pedig
azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni.
„Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami
keveset" – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére
megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez
ennyinek?" Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!" Sok fű volt
azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak
csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és
kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is,
amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak:
„Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba." Összeszedték,
s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit
meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet,
amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a
világba jön." Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el
akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a
hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés:

A csodálatos kenyérszaporítást idézi fel a mai evangélium. Jézus kenyeret
és halat ad a Tibériás-tó mellett összegyűlt embereknek. Feltámadása után
ugyanezen a helyen történik a csodálatos halfogás eseménye, amelyről a
múlt pénteken olvastunk. Ez utóbbi esetnél, amikor az apostolok kiérnek a
partra hajójukkal, Jézus hallal és kenyérrel várja őket.
A két csodát a közös helyszínen kívül több más elem is összeköti.
Mindkettőben jelen van az isteni cselekedet, Jézus tette, amely pótolja a
hiányt, megadja az embereknek azt, amire szükségük van. Emellett közös
elem az emberi közreműködés, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két
halat sokasítja meg Jézus, illetve az apostoloknak ki kell vetniük a hálót
a vízbe. Az embernek tehát valamit tennie kell a csoda érdekében és nem
várhatja tétlenül, hogy Isten mindenről gondoskodjék. János evangélista
hosszasan írja le a körülményeket, de magát a csodát egyetlen mondattal
foglalja össze: „Jézus fogta a kenyereket, hálát adott és kiosztotta a
népnek." Ennek köszönhetően mindenki jóllakott. Hiszek-e a csodában?
A hagyományos értelmezés szerint a kenyérszaporítás csodája az
Oltáriszentség előképe. Az Eucharisztiában, az átváltoztatott kenyérben
Jézus a testét adja nekünk. Elfogadom-e hittel, hogy a szentáldozásban az
Úr szent testét veszem magamhoz?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne
gyengüljön el. Add, hogy akadályokat nem ismerve keressünk és kutassunk
Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat.
Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig
leborulni Istenséged titka előtt.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170428.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum