Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel
ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob
kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé
járt.
Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte:
„Adj innom!" Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót
vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre
tőlem, szamariai asszonytól inni?" A zsidók ugyanis nem érintkeznek a
szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja
neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked." Az
asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan
vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt
a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?"
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra
megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem
szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő
vízforrás lesz benne." Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a
vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!"
Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!" Az asszony ezt
felelte: „Nincs is férjem!" Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed.
Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen
mondtad." Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy!
Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy
Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt."
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az
Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok,
akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a
zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi
imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen
imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és
igazságban kell imádniuk." Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a
Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad
mindent."
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek." Tanítványai
éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem
kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?", vagy: „Miért beszélgetsz
vele?" Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és
elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent
elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?" Ki is jöttek a
városból, és odagyűltek köréje. Közben a tanítványok megkínálták őt:
„Mester, egyél!" Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem,
amelyről ti nem tudtok!" Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást:
„Talán valaki hozott neki ennivalót?" De Jézus megmagyarázta: „Az én
ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy
befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az
aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a
földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most
jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt
örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a
másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti
fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be."
Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az
asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem." Mikor azután
kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is
maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te
szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a
világ Üdvözítője."
Jn 4,5-42
Elmélkedés:
Otthagyott korsó
Szent János evangéliumának egyik jellegzetessége az, hogy elsősorban nem a
történésekre figyel, hanem Jézus kinyilatkoztatására, tanítására. A
hosszas párbeszédek során az Úr fokozatosan feltárja beszélgetőtársa előtt
a közölni akart igazságot. Jó példa erre a Nikodémussal folytatott
beszélgetés a lelki újjászületésről (vö. Jn 3,1-12), a Mártával és
Máriával való párbeszéd testvérük, Lázár feltámasztása előtt (vö. Jn
11,17-44) és a mai evangéliumi történet, Jézus találkozása a szamariai
asszonnyal. Ha ez utóbbi találkozást úgy próbálnánk összefoglalni, hogy a
beszélgetés során Jézus vezeti az asszonyt a hit útján, lekicsinyítenénk
az ember szerepét a hit lépéseinek megtételében. Igaz, hogy a hit Isten
ajándéka, neki köszönhetjük, ha eljutunk a hitre, de az is igaz, hogy az
embernek el kell fogadnia, szívébe kell fogadnia ezt az ajándékot,
mégpedig nem csak passzív elfogadásról van szó, hanem az ember folyamatos
válaszáról a hit titkainak megismerése során. Helyesebb tehát, ha úgy
foglaljuk össze a történet mondanivalóját, hogy Jézus fokozatosan
kinyilatkoztatja önmagát, feltárja személyének és küldetésének titkát a
szamariai asszony előtt, aki fokról fokra felismeri a feltárt igazságokat,
elfogadja azokat, mintegy kortyonként iszik a kinyilatkoztatás forrásából
és így jut el a hitre.
Ezen előzetes megjegyzések után nézzük meg Jézus kinyilatkoztatásának és
az asszony, illetve a városlakók hitre jutásának főbb lépéseit. A történet
egy egyszerű kéréssel indul, Jézus inni kér az asszonytól Jákob kútjánál.
Jézus egyáltalán nem foglalkozik az asszony csodálkozásával, miszerint egy
zsidó férfi egy szamariai asszony segítségét kéri és vele beszélget,
miként azzal sem foglalkozik majd, hogy visszatérvén tanítványai szintén
elcsodálkoznak ezen, hanem az „élő vízre" tereli a szót, ami rögtön
felkelti az asszony kíváncsiságát. Felébred benne a vágy, hogy ihasson az
„élő víz" forrásából, bár ekkor még a testi szomjúságot oltó vízre gondol
és nem a lelket megtisztító vízre. Ezt követően Jézus kijelentései alapján
az asszony felismeri, hogy olyan személlyel beszélget, aki jól ismeri
múltját, s ennek köszönhetően prófétának nevezi Jézust. A következő
lépésben az asszony megvallja, hogy hisz az eljövendő Messiásban, amire
Jézus kijelenti, hogy ő az.
A párbeszédet a tanítványok megérkezése szakítja meg. Az asszony közben
visszaindul a városba, még korsóját is otthagyja, tehát nem visz vizet
magával, pedig azért jött a kúthoz. Bemegy a városba és elmondja az
embereknek, hogy kivel találkozott. Hitvallása itt kérdés formájában
fejeződik ki: „Lehet, hogy ő a Krisztus?" A hit továbbadásának lépését
látjuk itt, hiszen a városban lakók az asszony szavai miatt indulnak
Jézushoz, hogy megismerjék őt, hogy tanítsa őket. A tanítás hatására a
városlakók arra kérik Jézust, hogy maradjon náluk, s ebben a meghívásban a
hit elfogadásának jelképes cselekedetét is észre kell vennünk. Jézus tehát
több napig náluk marad, tanítja őket, azaz előttük is kinyilatkoztatja
magát és ők is eljutnak a hitre. A történetet János evangélista a
szamariaiak hitvallásával zárja le, akik ezt mondják az asszonynak: „Most
már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy
valóban ő a világ Üdvözítője."
Befejezésül egyetlen gondolat erejéig térjünk vissza ahhoz, hogy az
asszony otthagyta korsóját a kútnál. Talán éppen nekünk hagyta ott. Vegyük
kezünkbe, nézzünk bele, talán maradt még benne néhány csepp az igazság
vizéből.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te
vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető
út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem
szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet
iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add
nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170319.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése