2017. február 28., kedd

[Napi e-vangelium] 2017-02-28

2017. február 28. – Kedd

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és
ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged."
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az
evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit
vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért,
anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő
világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az
utolsókból pedig elsők."
Mk 10,28-31

Elmélkedés:

A mai evangéliumi részlet az előző napi folytatása. A gazdag ifjú hiába
volt kezdetben rendkívül lelkes és jószándékú, nagy vagyona végül
megakadályozta abban, hogy az Úr tanítványa legyen. Távozása alkalmat ad
Jézusnak arra, hogy tanítsa övéit, akik a rájuk váró jutalommal
kapcsolatban kérdezik őt. Ebben az esetben is Péter apostol az, aki a
többiek nevében szól. Ő és a többi tanítvány ugyanis a gazdag ifjúval
ellentétben készek voltak mindenről lemondani, elhagyni családjukat, hogy
Jézus követői legyenek.
A keresztény emberek olykor hajlamosak arra, hogy éles határt húzzanak a
jelen élet és a jövőbeli örök élet között, mintha a földi javakról való
lemondást Isten csak a túlvilágon fogja valamiképpen kárpótolni. Jézus
válaszában nincs meg ez a szétválasztás, hanem a jutalmat már a földi
életre is megígéri. Mindazok a földi javak és emberi kapcsolatok,
amelyeket Jézusért elhagyunk, már ezen a világon megtérülnek. Isten
gondoskodik arról, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt és arról is, hogy
az Egyház közösségében új családra találjunk. Mindezt ajándéknak, Isten
kegyelmének kell tekintenünk, aki százszoros jutalmat ígér, s aki az
üdvösségnek, az örök életnek is az ajándékozója.
Uram, növeld bennem az örök élet vágyát!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az
Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a
tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy
ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei
Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha
osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és
feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
2016-ban újszerű jótékonysági akciót indítottunk: leendő első osztályos
gyermekeket ajándékoztuk meg egyedi tanszercsomaggal, így ösztönözvén
szüleiket arra, hogy beírassák őket az iskolai hitoktatásra. 2000
gyermeknek összesen 2000 tanszercsomagot adományoztunk ingyenesen. Ezúton
is hálás köszönetemet fejezem ki az e-vangélium olvasóknak és valamennyi
adományozónak, akik támogatták az akció megvalósulását. A kezdeményezésnek
a vártnál is jobb visszhangja volt a szülők és iskolák részéről, ezért
idén is szeretnénk megvalósítani.

Célunk most is ugyanaz: ha egy gyermek már 1. osztályos korában hittanra
jár, akkor jó esély van arra, hogy legalább 8 éven keresztül a hitre
neveljük őt, bevezessük a vallási életbe és az egyházi közösségbe,
felkészítsük őt az elsőáldozásra és a bérmálásra, valamint rajta keresztül
elérjük családját is.
Egy tanszercsomag tartalma: 1 db A5 füzetbox és benne a következő
tanszerek: 2 db vonalas és 2 db négyzetrácsos füzet, 1 db órarend, 8 db
füzetcímke, 1 db vonalzó, 1 db toll és egy 1 db játék. Valamennyi tanszer
egyedi tervezésű és gyártású, színes, vallásos témájú képekkel díszített,
illetve evangéliumi idézettel és imákkal feliratozott.

Akciónkat úgy időzítjük, hogy a csomagok még az iskolai beíratás előtt
célba érjenek, ezért az adományokat húsvétig (2017. április 16.) várjuk.
Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A tanszercsomagokat nem a
felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek küldjük plébániákon és egyházi
iskolákon keresztül. Szeretettel kérem, segítse Ön is adományával
jótékonysági akciónkat, hogy minél több leendő iskolás gyermeket tudjunk
elindítani a hittantanulás útján.

Ön is támogathatja a Tanszercsomag 2017. jótékonysági akciót. 1800 Ft
adományból 1 gyermek kaphat 1 csomagot, ez az összeg a szállítást is
magában foglalja. Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A
tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek
küldjük.

Plébániák vagy iskolák nevében a plébánosok, a hitoktatók vagy az
intézményvezetők igényelhetnek tanszercsomagot a 2017/2018. tanévben első
osztályt kezdő tanulók számára, a rendelkezésre álló (felajánlott)
mennyiség mértékéig.

További részletek a felajánlásokról és arról, hogy kik kapják a
csomagokat, a következő oldalon találhatóak:
http://www.evangelium365.hu/list/projektek/1001
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2017. február 28.
Köszönjük, hogy Ön is támogatja akciónkat! E célra szánt adományát a
következő módokon küldheti el:

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2017
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Tanszercsomag 2017
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy a Tanszercsomag 2017. akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Tanszercsomag 2017

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170228.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum