2016. szeptember 3., szombat

[Evangelium] 2016-09-03

2016. szeptember 3. – Szombat

Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt.
Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva
eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami
szombaton tilos?"
Jézus válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival
együtt éhezett? Bement az Isten házába, fogta a szent kenyereket, evett,
és adott belőlük a többieknek is; pedig azokat csak a papoknak lett volna
szabad megenniük." Majd hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is."
Lk 6,1-5

Elmélkedés:

A legrégebbi zsidó törvények közé tartozik az a parancsolat, miszerint
minden hetedik nap a nyugalom, a pihenés napja. A vallásos felfogás
szerint Isten a teremtés után megpihent, erre emlékezik a nyugalom napja,
amely a zsidóknál a szombat. E nap hétnapos szakaszokra tagolja az ember
életét. Istennek szentelt idő, amely különbözik a munkára szánt időtől.
Ünnepnap, amely elkülönül a hétköznapoktól. A kezdeti időkben, amikor a
zsidók zárt közösségben éltek, könnyebb volt megtartani a nyugalom napját.
Később, amikor szétszóratásban, más népek körében éltek, illetve amikor
idegen népek telepedtek le Izrael ugyanazon területein, már nehézséget
jelentett a szombati nyugalom megtartása. Ilyen körülmények között a
szombat megtartása hitvallásnak és a zsidó néphez való tartozás
kifejezésének számított.
A mai evangélium jelenete azt mutatja be, hogy Jézus korában a farizeusok
mennyire szigorúan vették a szombatra vonatkozó törvényeket, a munka
tilalmát. Még azt is munkának minősítették, hogy az Úr tanítványai néhány
kalászt letépnek és megeszik annak termését. Vélekedésükben nem kevés
túlzást érzünk.
A mi számunkra a heti nyugalom napja a vasárnap, mert Krisztus ezen a
napon támadt fel. A vasárnap értünk van, kiemel bennünket a hétköznapok
munkájából. Adjuk Istennek ezt a napot!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet
kinyilatkoztattál nekünk a te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked
mindörökké! Ahogyan a kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és
eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze Egyházad királyságodban a
Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél,
ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek
szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség
néked mindörökké!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160903.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum