2016. augusztus 30., kedd

[Evangelium] 2016-08-30

2016. augusztus 30. – Kedd

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott
tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt.
Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így
kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél,
hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje." Jézus
ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!" Erre az ördög a földre
sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna
neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták:
„Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek,
hogy kimennek a megszállottakból." Ennek híre elterjedt az egész
környéken.
Lk 4,31-37

Elmélkedés:

Az eljövendő Messiásról, a Megváltóról szóló prófétai jövendölések
jellegzetes eleme a szabadítás, az ember megszabadítása, s ezt az Isten
hozza az ember számára. Ez azonban nem az elnyomó hatalomtól, hanem a
bűntől, a gonosz hatalmától való megszabadulást jelenti. Amikor Jézus
meggyógyítja a betegeket, akkor megszabadítja őket a testi betegségtől. Az
isteni erőnek, hatalomnak köszönhető megszabadulás örömmel tölti el a
meggyógyult személyeket, a vakokat, a süketeket és némákat, a bénákat vagy
a leprából megtisztultakat. Az örvendezés és a hálaadás a csodát
szemlélőkből is felfakad, akik Istent kezdik magasztalni jóságáért, amivel
az embert segíti. Ez az Isten felé szálló öröm jelzi azt, hogy mind a
meggyógyultak, mind környezetük egyértelműen Istennek tulajdonítják
szabadulásukat, azaz elismerik azt, hogy Jézus valóban Isten, isteni
erejével képes gyógyítani és csodákat tenni, megszabadítani.
A gonosz lelkektől való megszabadítások eseteire különösen is igaz mindez,
hiszen a gonosz felett egyedül Istennek van hatalma. Az ember csak Isten
segítségével képes legyőzni a kísértéseket és ellenállni a gonosznak.
Isten szabadítása egyaránt érinti a testet és a lelket. Az Úr engem is meg
akar szabadítani mindattól, ami akadályoz az üdvösség útján való
haladásomban.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Nyisd meg, Urunk, a gazdagok szívét a szegények és szenvedők szükségletei
iránt. Add, hogy a munkanélküliek munkaadóra találjanak. Segítsd a
hajléktalanokat, hogy otthonra találjanak. Adj a családoknak minden
nehézséget legyőző szeretetet. A fiataloknak nyiss utat és távlatot a
jövőbe. Oltalmazó palástodat terjeszd ki a kicsinyekre, hogy meg ne
botránkoztassák őket.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160830.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum