2016. augusztus 13., szombat

[Evangelium] 2016-08-13

2016. augusztus 13. – Szombat

Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék
fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt:
„Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám
jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!" Azzal rájuk tette kezét, majd
továbbindult.
Mt 19,13-15

Elmélkedés:

Máté evangélista nagyon egyszerűen, röviden írja le Jézus találkozását a
gyermekekkel. Abban a korban a gyermekek felügyelete, a róluk való
gondoskodás, a velük való törődés az asszonyok feladata volt. Ebből
kiindulva joggal állíthatjuk, hogy édesanyák vitték oda Jézushoz
gyermekeiket és kérték számukra áldását.
A tanítványok azonban próbálták megakadályozni őket ezen igyekezetükben.
Nem Mesterük biztonságát féltették, hanem csak egyszerűen a nyugalmát,
zavartalan munkáját akarták biztosítani. Az ő magatartásuk, elutasításuk a
kor felfogását tükrözi, miszerint a gyermekek ne érintkezzenek a
felnőttekkel, ne zavarják a tanítót tevékenységében. Jézus nem tartja
jónak ezt a vélekedést, ezért megengedi, hogy hozzá menjenek a gyermekek.
Teljesíti az édesanyák kérését, kezét a gyermekekre teszi, s e kézrátétel
imáját, áldását kísérő jel.
A mi Urunk a gyermekekre vonatkozóan kijelenti, hogy az ilyeneké a mennyek
országa. A gyermekek alázatosak, tanulékonyak, elfogadóak és engedelmesek.
A keresztény embernek, aki azt akarja, hogy éljen benne az Isten országa,
szintén alázatot kell mutatnia, tanulékony lélekkel kell hallgatnia az
isteni üzenetre, el kell fogadnia Isten akaratát és engedelmeskednie kell
Istennek. Ezáltal válik Isten szeretett gyermekévé.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Ó, keresztre feszített Jézus Krisztus, sajnálom, hogy megbántottalak,
szent sebeidre és szenvedéseidre is kérlek, bocsáss meg nekem, és ne hagyj
engem bűneimben meghalni, hogy kiontott, drága szent véred rajtam kárba ne
vesszen!
Szent II. János Pál pápa

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160813.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum