2016. augusztus 6., szombat

[Evangelium] 2016-08-06

2016. augusztus 6. – Szombat, Urunk színeváltozása

Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment
velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott,
ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele:
Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek,
amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie.
Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét
és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor
így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három
sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet." Nem tudta ugyanis,
hogy mit mondjon. Közben felhő támadt, és beborította őket. A felhőben
félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én
választott Fiam, őt hallgassátok." Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét
egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit
abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36

Elmélkedés:

Átváltozott tekintetek
1994-ben, abban az esztendőben, amikor pappá szenteltek, volt a Fatimai
Szűzanya szobrának országjárása. Az egyházmegyék templomai sorra fogadták
a szobrot. Újmisés papként én voltam Szentgotthárdon az ünnepi szentmise
szónoka. Jól emlékszem rá, hogy amikor körmenetben behozták a szobrot a
templomba, az emberek mind szerettek volna közel kerülni hozzá, hogy
megérinthessék. A hívek lelkesedését lehetetlen lett volna
visszaszorítani, nem is volt rá szükség, hiszen nem akartak semmi rosszat,
csupán megérinteni a Szűzanya szobrát. Emlékszem egy idős bácsira, aki
mankóval, fél lábbal próbálkozott a szobor közelébe jutni. Amikor sikerült
neki, egyik kezével megérintette a szobrot. Közben arca teljesen
átváltozott, átszellemült, „színeváltozáson" ment át. Másokon is látható
volt hasonló „színeváltozás," férfiak és asszonyok, gyermekek és idősek
arcán egyaránt. A hit, a bizalom, a szeretet változtatta át ezeket az
arcokat. Csodálattal szemléltem, ahogyan a meggyötört arcok és megtört
tekintetek átváltoznak és végtelen boldogságot sugároznak. Úgy éreztem,
hogy ezek az emberek most igazán megmutatják, hogy mi lakik a lelkük
mélyén, ezek a „színeváltozott" tekintetek az emberek igazi érzéseit
tükrözik.
A mai napon Jézus színeváltozását ünnepeljük. Az eseményt Szent Lukács
evangéliumából olvassuk, miszerint Jézus a három kiválasztott apostolával,
Péterrel, Jánossal és Jakabbal felment egy hegyre, ahol színében
átváltozott előttük, megmutatta nekik dicsőségét, azt a dicsőséget, amely
a feltámadás után vár rá, s amely a mennyben vár ránk feltámadásunkat
követően. A három apostol látja azt, amint megjelenik az ószövetségi idők
két jelentős alakja, Mózes és Illés próféta, akik Jézussal beszélgetnek.
Mindhárman azt érzik, hogy jó nekik ezen a helyen lenni, szeretnék, ha az
élmény tovább tartana. Közben hangot hallanak az égből, a mennyei Atya
kinyilvánítja, hogy Jézus az ő Fia. Mindezek mögött az rejlik, hogy
csodálatos módon megérzik Isten jelenlétét.
Igen, az emberben van egy különleges érzék, hogy észrevegyük a
természetfelettit, az istenit, a szentet, az örökkévalót. Van bennünk egy
különleges érzékenység, hogy megtapasztaljuk Isten közelségét, jelenlétét.
És ilyenkor mi magunk is átváltozunk. Arcunk sugárzása, szívünk öröme,
tekintetünk ragyogása azt jelzik, hogy működik bennünk ez az érzék, megvan
bennünk ez az érzékenység. Nem mindennaposak ezek az élmények, de a hit
útján járva jó megtapasztalnunk időnként e lelki magaslatokat, amelyekről
megpillanthatjuk azt az örök országot, a mennyországot, ahová Isten hív
bennünket.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk! Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük közelségedet
és jelenlétedet, miként azt a három kiválasztott apostol a színeváltozás
hegyén megtapasztalta. Azokban a napokban és órákban, amikor a
kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott él a feltámadás és az
isteni dicsőség megtapasztalásának reménye, mert a szenvedés útjának végső
állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet, a
feltámadás. Istenünk, jó nekünk veled lennünk, veled élnünk.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160806.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum