2016. július 28., csütörtök

[Evangelium] 2016-07-28

2016. július 28. – Csütörtök

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan,
mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog.
Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát
edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is.
Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes
kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?"
„Igen!" – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a
mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki
kincseiből régit és újat vesz elő." Amikor Jézus befejezte példabeszédeit,
más helyre ment onnét.
Mt 13,47-53

Elmélkedés:

Az Isten országáról szóló hetedik példabeszéd a halászhálóról szól, amely
mindenféle halat kifog a tengerből. A halász csak az értékesebb, a nagyobb
halakat tartja meg, mert azokat tudja értékesíteni, a kisebbeket és minden
mást, ami a hálóba akad, visszadob a tengerbe. A szétválasztásnak,
válogatásnak ez a mozzanata hasonlít ahhoz, amikor aratáskor a munkások
szétválasztják az értékes, táplálkozásra alkalmas búzát a haszontalan
gyomnövénytől, a konkolytól. Itt is az isteni ítélet és igazságosság
megnyilvánulásáról van tehát szó.
Ennek fényében pontos képet kapunk arról, hogy evangéliumának megírása
idején Máté már megtapasztalja azt, hogy a krisztusi közösség tagjai
sorában jók és rosszak, szentek és bűnösök egyaránt vannak. Isten nem
akadályozza meg, hogy az utóbbiak is a közösség tagjai közé kerüljenek,
hiszen Isten országába minden ember meghívást kap. Sajnos nem mindenki él
Isten kegyelmével és nem mindenki méltó arra, hogy a közösség tagja
legyen. Ennek megítélése azonban nem az ember feladata, hanem Istené. Az
ítélet, az emberi cselekedetek megítélésének joga egyedül Istené, aki
mindig igazságosan, ugyanakkor irgalmasan ítéli meg életünket. Törekednünk
kell arra, hogy Isten országa általunk is növekedjen a világban.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük
meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te
türelmesen és alázatosan viselted az emberi élet terheit, miként
kereszthalálod és szenvedésed kínjait is. Segíts, hogy napi fájdalmainkat
és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és
így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran
viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160728.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum