2016. június 1., szerda

[Evangelium] 2016-06-01

2016. június 1. – Szerda

Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs
feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha
valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét,
akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot
testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és
meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is
meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen
feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül
meghalt az asszony is. A feltámadáskor – ha ugyan feltámadnak –, ezek
közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!"
Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az
Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már
nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az
angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e
Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez
Isten: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?" Isten nem
a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!"
Mk 12,18-27

Elmélkedés:

Az adófizetéssel kapcsolatos kérdés után újabb vitát kezdeményeznek
Jézussal, amelynek témája a halál utáni élet és a feltámadás. A vitát
kezdeményezők ezúttal a szadduceusoknak nevezett vallási csoport tagjai,
akik arra hivatkozva nem hittek a feltámadásban, hogy az nem szerepel a
mózesi könyvekben. Velük ellentétben a farizeusok például hittek a
feltámadásban. A zsidó vallási iskolák közti viták légkörét és
gondolkodását jól szemlélteti a bevezető történet a hét testvérről, akik
sorra feleségül veszik ugyanazt a nőt, de mindegyikük utód nélkül hal meg.
A történetben szó szerint megvalósul a sógorházasság parancsa, amely
szerint a fiúörökös nélkül meghalt férfi testvérének feleségül kell vennie
annak feleségét, hogy testvére számára örököst, utódot támasszon. Csupán
kitalált történet ez, amely aligha fordulhatott elő a gyakorlatban.
Bár a történet csupán elméleti és a képzelet szüleménye, Jézus mégis
komolyan veszi éppen a feltámadás miatt. Válaszát a kérdezők tévedésére,
helytelen gondolkodására való felhívással kezdi, amelynek hátterében az
írások hiányos ismerete és Isten hatalmában való kételkedés húzódik meg.
Jézus tehát azokat a helyeket idézi az ószövetségi írásokból, amelyek a
feltámadásra utalnak. Ezt követően azonban hiányérzetünk támad, mert azt
várnánk, hogy példákat fog említeni arra, hogy Isten miként mutatta meg a
korábbi időkben különleges hatalmát, amelyből arra lehetne következtetni,
hogy van feltámadás. A bizonyításnak ez a módja most elmarad, de később
Isten éppen Jézus feltámadásával szolgáltat bizonyítékot arra, hogy van
hatalma új életet adni, a halottakat feltámasztani.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled,
megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked
köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a
kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket
egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit
te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160601.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Szépen haladunk a Szent Márton evangelizációs ház építésével. A tervek
szerint a nyár végére befejezzük a munkálatokat.
Az e-vangélium olvasók adományainak köszönhetően a költségek 88 %-a
összegyűlt. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy hétről hétre nagylelkűségre
ösztönöz többeket, s így folyamatosan dolgozhatunk. Már csak 12 %-ot kell
összegyűjtenünk augusztus végéig, amely a következőknek felel meg: 9
ablak, 7 ajtó, 80 m2 csempe, 70 m2 járólap, 17 radiátor, 21 lámpa, 340 m2
festés, valamint 3 887 ezer Ft egyéb építési anyag és munkadíj.
http://zalalovo.plebania.hu/plebania/szent_marton_haz

Az építkezés menetét és az adományozást folyamatosan láthatjátok a
honlapon.
www.szentmartonhaz.hu

Szeretettel kérem, hogy akinek van rá lehetősége, támogassa az
evangelizációs ház építését! Köszönöm nagylelkű adományaitokat! És
köszönöm a személyes látogatásokat. Továbbra is mindenkit szeretettel
várok, aki szeretné megnézni munkánkat. A Jóisten áldását kérem rátok!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2016. június 1.

Adományt az alábbi módokon lehet küldeni:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Szent Márton ház

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Szent Márton ház
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk egyszerűen igényelhető a www.szentmartonhaz.hu
honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben. Kérem,
írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze,
hogy a Szent Márton ház támogatásához kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Szent Márton ház

+1 Kérem, hogy akik cégük nevében szeretnének adakozni és a cég könyvelése
számára igazolást kérnek közcélú adományukról, a zalalovo@gmail.com címen
jelezzék felém ezen igényüket. Köszönöm!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum