2016. május 31., kedd

[Evangelium] 2016-05-31

2016. május 31. – Kedd

Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy
szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester,
tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem
nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten
útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne
fizessünk?" Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt:
„Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!" Erre
odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?"
Azok ezt felelték: „A császáré." Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg
tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!" Azok
igen elcsodálkoztak.
Mk 12,13-17

Elmélkedés:

Miután a vallási vezetők hiába kérdezték Jézust származásáról és
hatalmáról, viták sorát kezdeményezik vele, amelynek az a célja, hogy
belekössenek tanításába és olyan kijelentésekre kényszerítsék, amelyek
alapján vádolhatják majd őt. A mai evangéliumban az első ilyen vitáról
olvasunk, amelynek témája az adófizetés. Az adófizetés kérdése minden
bizonnyal megosztotta a korabeli társadalmat és a mindennapi beszélgetések
tárgya lehetett. Az engedékenyebbek elfogadhatónak tartották, hogy a
zsidók adót fizessenek az elnyomó rómaiaknak, mert ilyen módon megőrizhető
volt az ország békéje. A lázadó lelkületűek eleve elutasították az idegen
uralmat, nem tűrték el, hogy a rómaiak gyakorolják felettük a hatalmat,
ráadásul még adót is kellett fizetni nekik. E lázadás a rómaiakkal való
szembekerülést jelentette.
A vitaindító kérdés így hangzik: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy
nem?" Vajon melyik oldalra áll Jézus? Beletörődik abba, hogy Isten
választott népe nem szabad és helyesli az elnyomókkal való békés viszonyt?
Vagy lázadásra bíztatja honfitársait? Jézus ezt mondja: „Adjátok meg tehát
a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!" E bölcs
válasszal kikerüli a csapdát, nem nyilvánít véleményt e politikai
kérdésben, ugyanakkor most is felhívja a figyelmet az Istennek járó
tisztelet fontosságára.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, szívem szeretet nélkül nem tud meglenni. De még sokáig kell veled
menetelnem, míg szeretetedet igazán megismerem. Akkor talán megtanulom,
hogy a szeretet ott kezdődik, ahol kész leszek feltétel nélkül magam
odaadni. Szívem tele van boldogság utáni vággyal, de ez a vágy is
megkínoz, mert nem tud igazán beteljesülni. Ezért kell előbb abba a
sötétségbe esnem, mely önző kívánságaimat kioltja. Csak akkor lesz a
szeretetem oly erős, mint a halál, mert akkor saját önzésem börtönét
törtem át, és szabaddá lettem, mint ahogy a halál szabaddá tesz bennünket
az isteni élet dicsőségére. Uram, töltsd be ürességemet, hogy szereteted
halvány sugarát mindig láthassam!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160531.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum