Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és
Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak,
előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti
faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember
nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné
tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá
szüksége."
A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor
eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok
el a szamarat?" Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak", és elvezették
Jézushoz.
Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust.
Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az
Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan
áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki
jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!" A
tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le
tanítványaidat!" Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak,
a kövek fognak megszólalni!"
Lk 19,28-40
Elmélkedés:
Elkísérni Jézust
A reneszánsz kor egyik leghíresebb olasz festője, Fra Angelico egy
freskója a getszemáni jelenetet ábrázolja. Jézus imádkozik az Atyához, a
közelében az apostolok alszanak, kissé távolabb egy házban két női alak
ül. Egyikük összetett kézzel imádkozik és nyitott szemekkel Jézus felé
tekint, a másikuk egy könyvbe mélyedve olvas. Lázár testvérei ők, Márta az
imádkozó Jézus felé néz, Mária pedig olvas. Számomra azért érdekes és
sokatmondó ez a művészi elképzelés és ábrázolás, mert miközben az
apostolokat elnyomja az álom, csukott szemmel, fejüket támasztva alszanak
és az Úr kifejezett kérésére sem tudnak ébren maradni és imádkozni, a két
asszony virraszt és imádkozik, mintegy lélekben együtt van a szenvedésére
készülő Jézussal. Az evangélisták pontosan lejegyzik, hogy az utolsó
vacsora után Jézus kiment az apostolokkal az Olajfák hegyére és ott
imádkozva készült szenvedésére és halálára, de arról nincs szó, hogy ezzel
egyidőben Márta és Mária az Úrral együtt virrasztanak betániai
otthonukban. Ma, virágvasárnap, amikor az Úr szenvedésének kezdetére
emlékezünk, e kedves jelenet arra hív minket, hogy mi is legyünk együtt
lélekben Jézussal szenvedésének napjaiban.
Ma az Úr jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, amely eseménnyel kezdetét
veszi Jézus szenvedése és keresztútja. Nem dicsőséges királyként vonult be
a városba, pedig sokan azt várták tőle, hanem békét hozó szolgaként, Isten
szolgájaként. Tudta, hogy a most megkezdett úton nem fordulhat meg, mert
akkor nem teljesítené a mennyei Atya akaratát. Nem fordulhat vissza, de
egyszer visszafelé jön majd ugyanezen az úton, amikor keresztjét fogja
vinni a városon kívülre, a Golgota hegyére. Jézus tudatosan vállalja a
szenvedést és az önfeláldozást, mert az Atya ezt az áldozatot kívánja tőle
az emberekkel való végső és teljes kiengesztelődés érdekében. Nekem is
indulnom kell nyomában a keresztúton, mert meghív, hogy én is hordozzam
életem keresztjét. Az Úr meghív, hogy részesedjek szenvedésében, mert
részesíteni akar engem a feltámadás örömében is.
Idén, az Irgalmasság Évében érdemes odafigyelnünk arra, hogy Jézus
áldozata szerezte meg számunkra a megbocsátást. Az Úr szenvedése és
kereszthalála megváltást hozott az egész emberiség számára. A megváltás
azt jelenti, hogy Isten többé már nem mint bűnös emberekre tekint ránk,
akik büntetést érdemlünk, hanem mint megváltott emberekre, Isten
megmutatja felénk irgalmas arcát. Az isteni irgalom, a megbocsátás, a
kegyelem kiárad felénk. Az Atya azért küldte el közénk Fiát és ő azért
áldozta fel magát, hogy Isten irgalommal tekinthessen ránk. A másik
oldalról, azaz a bűnös ember felől közelítve így mondhatjuk: Jézus azért
áldozta fel magát a kereszten, hogy mi, emberek másként tekintsünk
Istenre, úgy tekintsünk rá, mint megbocsátó Atyánkra. Úgy tekintsünk
Istenre, mint aki a legvégsőkig elmegy annak érdekében, hogy megmutassa
irántunk való szeretetét. Ne félelemmel és rettegéssel gondoljunk rá,
hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya
vezessen minket hozzá. Isten irgalmas és egyedül ő üdvözíthet minket.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek
lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez
vezető utat. Életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki
örökre magához ölelt a Golgotán álló kereszten. Társaid szeretnénk lenni
utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet! Segíts minket, hogy az
evangéliumhoz méltóan éljünk!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160320.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése