Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor
ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben
történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának
szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya
mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.
Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy
vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg
is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod
megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit
teszek, de később majd megérted". De Péter tiltakozott: „Az én lábamat
ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz
semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat,
hanem a fejemet és a kezemet is!" Jézus azonban kijelentette: „Aki
megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti
tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat,
fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk:
„Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok
engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester
megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát
adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15
Elmélkedés:
Példát adtam nektek
Jézus szívesen tanította az embereket példabeszédekben. E képes és
jelképes beszédeket a hallgatóság hamar maga elé tudta képzelni, könnyen
beleélték magukat az elhangzott élethelyzetbe, így könnyebben meg is
értették azok mondanivalóját, illetve meg tudták jegyezni a tanítást. A
példabeszédek magukért beszélnek, nincs szükség arra, hogy megjelenítsük
azokat. A példabeszédeket elég hallani, nem szükséges képi látvány
hozzájuk. Jézus kortársaival ellentétben a mai ember sokkal inkább
vizuális beállítottságú, a látvány jobban megragadja, mint a szóbeli
üzenet. Jézus egykor nem mutatta be, nem jelenítette meg példázatait,
hanem egyszerűen csak elmondta azokat. Amikor a magvetőről beszélt, nem
egy szántóföldön állt, kezével magot hintve a földbe. Amikor az eltévedt
bárányt kereső és megtaláló pásztorról tanított, nem vett egy igazi
bárányt a vállára. Amikor az Isten országát jelképező halászhálóról
tanított, akkor nem egy bárkában volt a tengeren és nem hálót vetve a
vízbe. Tulajdonképpen egy alkalom van, amikor bemutatja, előadja azt,
amiről mindig is beszélt, és ez a lábmosás. Nem látványos színészi előadás
ez, hanem annak bemutatása, hogy nem a szavak embere, hanem a
cselekedeteké. Mert vannak dolgok, amelyekről nem beszélni kell
elsősorban, hanem meg kell tenni. És vannak élethelyzetek, amikor
bármiféle beszédnél többet ér a tett.
Ma, nagycsütörtök este Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. Az utolsó
vacsora legjelentősebb eseménye az, amikor az Úr a kenyeret az ő
testeként, a bort az ő véreként adta apostolainak. E tettének köszönhetően
mennybemenetele után is valóságosan jelen van köztünk, a szentmisében
jelenvalóvá válik az átváltoztatott kenyérben és borban. Azt kívánta, hogy
cselekedetét követői ismételjék meg: adjunk hálát az Istentől kapott
adományokért, ajánljuk fel velük együtt önmagunkat Istennek, fogadjuk
magunkba az ő szent testét.
E szeretetből fakadó cselekedet mellett az utolsó vacsora emlékezetes és
fájdalmas pillanata Júdás távozása, aki arra készül, hogy elárulja
Mesterét. Távozása a Krisztussal való kapcsolat megszakítását és a
testvéri közösségtől való elszakadást jelenti. Júdást nem a szeretet,
hanem a gonoszság indítja az árulásra.
Nem feledkezhetünk meg az utolsó vacsora legmegindítóbb jelenetéről sem.
Jézus azzal mutatja meg alázatát, szolgálatkészségét és szeretetét, hogy
megmosta tanítványai lábát. Apostolai megdöbbentek cselekedetén. Ha Péter
apostol nem tiltakozik, akkor talán egyetlen szó nélkül mosta volna meg
sorban mindenki lábát. A lábmosás után ezt mondja: „Ha én, az Úr és Mester
megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát
adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg." Talán még erre a
szóbeli magyarázatra sem lett volna szükség, mert a lábmosás cselekedete
önmagáért beszélő tett. Mert vannak cselekedetek, amelyek nem szorulnak
magyarázatra. Vannak cselekedetek, amikor az ember elcsendesedik vagy
szinte megnémul. Vannak cselekedetek, amelyek az igazi szeretetről
tanúskodnak. Gondoljunk majd erre holnap, az Úr szenvedése és halála
láttán!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed
folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent
tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által
áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott
csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Segíts, hogy áldozatodhoz
kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának! Te példát adtál
nekünk az alázatosságra és a szolgálatra. Adj nekünk buzgóságot, hogy
embertestvéreinkben felismerjünk téged és neked szolgáljunk!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160324.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése