2015. július 23., csütörtök

[Evangelium] 2015-07-23

2015. július 23. – Csütörtök, Szent Brigitta, Európa társvédőszentje

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi
szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt
bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy
még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet
hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként
a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy
ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.
Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit
sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és
elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és
szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és
megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és
tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés:

A szőlőültetvény vagy szőlőskert képe jó néhányszor előfordul az
ószövetségi írásokban, főként a prófétai könyvekben. A választott nép
Isten szőlőskertje. Isten úgy törődik az ő népével és úgy gondoskodik
róla, miként a gazda foglalkozik szőlőbirtokával. Isten belenyúl az általa
választott nép életébe, irányítja sorsát, meghatározza feladatát, megvédi
vagy megszabadítja ellenségeitől, más népektől, amelyek ellene törnek. A
gondoskodás ellenére a nép mégsem tiszteli Istent, sok esetben semmibe
veszi parancsait, fellázad ellene, hűtlen lesz a szövetséghez, amelyet
Isten kötött vele. A prófétai jövendölésekben az is előfordul, hogy a
végső időkben Isten új szőlőskertet ültet, megújítja szövetségét. E kép
hátterében az áll, hogy az Istenhez való tartozás alapja a szövetség és
Isten parancsai.
Jézus jól tudja, hogy hallgatósága számára ismert ez a kép, ezért erre
építve új dolgot fogalmaz meg amikor önmagát „igazi szőlőtőnek" nevezi. Az
egykor kötött szövetség és az ószövetségi törvények helyébe ő és az ő
szeretet-parancsa lép. Az ő személyéhez való kapcsolódás, kötődés lesz az
alapja az Isten újszövetségi népéhez való tartozásnak. Jézus nélkül
terméketlenek, gyümölcstelenek vagyunk, de ha hozzá tartozunk, akkor
életünk jócselekedetek bőségét fogja teremni.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Isten Fia, Jézus Krisztus! Csak te vezethetsz bennünket vissza az Atya
házába. Téged vártunk mint Messiást. Urunk és mesterünk lettél: a
szegényeknek üdvösséget hoztál, megvetést találtál a gazdagoknál. Szenvedő
Isten szolgája, kiürítetted isteni alkatod szépségét. Így lettél
mennyországkirálya, Krisztus követésére vállalkozók példája. Földi anya
gyermeke voltál, a világ szemében kihívó botrány. Mégis csak te köthettél
szövetséget mint Isten küldötte, égiek közvetítője. Életünk kenyere
lettél! Keresztre feszített Üdvözítőnk, te vagy a feltámadás és az el nem
múlást hirdető próféta.
Cserháti J.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150723.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Köszönöm, hogy 6649-en kitöltöttétek az e-vangélium kérdőívet. A korábbi
11 évben mindig csak az én elképzeléseim szerint történtek fejlesztések,
mostantól viszont a ti tanácsaitok és igényeitek számítanak elsősorban.
Ami jól bevált és amit szerettek, azon nem érdemes változtatni, miként ez
a válaszok többségéből kiderült. Emellett mégis érdemes néhány fejlesztést
időnként végrehajtanunk.

Előrebocsátom, hogy sajnos nem minden ötletet tudunk megvalósítani. Azt is
tudnotok kell, hogy lehetetlen mindenkinek a kedvére tenni, mert rendkívül
széles az olvasók tábora. A legfiatalabb 10, a legidősebb 103 éves (ő
könyvben olvassa). Vannak, akik most készülnek a keresztség felvételére,
mások évtizedek óta gyakorolják vallásukat. Az egyszerű munkásembertől a
többdiplomás egyetemi tanárig nagyon sokan olvassák az e-vangéliumot. Bár
nem tudok mindenki igényeinek teljes mértékben megfelelni, a nagyszámú
válaszok kijelölik azt az irányt, amit követnünk célszerű. Az olvasási
szokásaitok alapján munkatársaimmal a következő döntéseket hoztuk.

Az e-vangélium emailes küldése, hallgatása, a honlapokon való olvasása és
az okostelefon alkalmazások használata továbbra is ingyenes marad.

Nagyon sokan tetszetősebb és képpel kiegészített szöveget szeretnétek
kapni, erre a honlapon lesz lehetőség. Mivel a formázás növelné az email
terjedelmét és a küldés idejét, és a különféle levelezőprogramok és
böngészők másként jelenítenék meg azt, ezért az emailben továbbra is
formázatlanul küldjük az evangéliumot, az elmélkedést és az imádságot. Az
olvasmány, a zsoltár és a szentlecke a levélben küldött linken lesz
elérhető, ugyanígy egy másik linken a meghallgatás lehetősége. Adventtől
az evangélium és az elmélkedés mellett az imádság is meghallgatható lesz.
A tartalomban még jobban figyelembe vesszük a szentek ünnepeit. Sokak
kívánságára adventben és nagyböjtben napi, az év többi részében heti
gyakorlati feladatok lesznek az elmélkedés végén a jövő évtől.

Az evangelium365.hu oldalt úgy újítjuk meg, hogy a színesebb megjelenésre,
tetszetősebb szövegre és képekre vágyók kívánságát teljesítsük. Az új
honlap mobilbarát lesz, azaz okostelefonokon és mobileszközökön könnyen
olvasható. Lesz lehetőség a napi evangéliumhoz személyes véleményeket
fűzni és egymással megvitatni azt. Készítünk Facebook és Twitter
oldalakat, mert nagyon sokan használjátok ezeket a közösségi fórumokat.

A fiatalabb korosztály felé nyitva még intenzívebb lesz az okostelefonos
alkalmazások fejlesztése. A jelenlegi iOS és Android alkalmazások mellett
a Windows Phone elkészítése csak az anyagiak függvénye. Szükségét érezzük
és nyitottak vagyunk arra, hogy kifejezetten gyermekeknek szóló
evangéliumi üzeneteket is küldjünk, ha alkalmas személyt találunk erre a
feladatra.

Az elmúlt héten már elkezdtük az új honlap készítését, reményeink szerint
a nyár végén már használhatjátok.

Szeretnénk, ha még több személyhez eljuthatna az evangélium. Ennek
érdekében már készül egy új plakát, és négyféle "szentkép", a hátoldalán
egy-egy imával. Igyekszünk újszerű ötleteket alkalmazni ezeken, hogy új
embereket szólítsunk meg az örömhírrel. A plakátok és szentképek
terjesztésében a ti segítségetekre is számítok. Ennek részleteit a
közeljövőben megírom.

Munkatársaim fokozott lelkesedéssel dolgoznak a nyári kánikulában a
fentiek mielőbbi megvalósításán és én is várom új terveink eredményeit.
Bízom benne, hogy örömötökre szolgál a kéréseitek alapján megújuló
e-vangélium.

Szeretettel kérem, támogassátok adományaitokkal a fejlesztéseket és a
nyomtatott anyagok elkészítését. Ahogy eddig is a ti segítségetekkel
valósult meg minden előrelépés, ezekben a feladatokban is kérem a
nagylelkűségeteket. Ti is érzitek, hogy az e-vangélium terjesztése közös
feladatunk. Örömmel venném, ha önkéntesen, jószándékkal, lehetőségeitek
szerint támogatnátok az e-vangelizációt. A jó Isten jutalmazza meg
sokszorosan e célra felajánlott adományaitokat! Köszönöm!

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. július 23.
Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas Az Adománynál válasszuk célként:
Evangélium

2. Utalás Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Evangélium
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy az e-vangélium támogatásához kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Evangélium

References

Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-07-23
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum