2015. március 14., szombat

[Evangelium] 2015-03-14

2015. március 14. – Szombat

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották,
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember
fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A
farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet
adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem
merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy
irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza,
amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki
pedig megalázza magát, azt felmagasztalják."
Lk 18,9-14

Elmélkedés:

Két emberről mond Jézus példabeszédet a mai evangélium szerint, akik a
templomba mennek, hogy imádkozzanak. Talán nem is csupán példabeszédről
van itt szó, hiszen a jelenet nap mint nap előfordulhatott a jeruzsálemi
templomban. A két szereplő között az a különbség, hogy a farizeus
öntelten, a vámos alázatosan imádkozik. A farizeus a maga igaznak vélt
vallásosságával dicsekszik Isten előtt, a vámos pedig megvallja bűnösségét
Isten házában.
Képzeljük magunkat az egykori hallgatóság közé! Az akkori zsidó emberek
úgy tekintettek a farizeusokra, mint a vallásosság példaképeire. Az ő
szemükben az volt az igazi vallásosság, amit a farizeusok tettek. Ezzel
szemben a vámosokat, az idegen hatalom kiszolgálóit megvetették, bűnösnek
tartották. Jézus ítélete viszont a közvélekedésnek az ellentéte. E
példával rávilágít a farizeusok hamis vallásosságára, magamutogatására,
kétszínűségére, miközben helyesli a vámos bűnbánatát.
Ebből a szempontból a történet figyelmeztet minket arra, hogy a külső
cselekedetekből ne ítéljünk meg másokat, mert Isten a szívek szándékát
nézi. Ugyanakkor törekedjek az alázatosságra, amely nem csupán az imádság,
hanem a vallásos élet egyik legfontosabb jellemzője. Ha alázattal, bűneim
megbánásával lépek Isten elé, biztosan számíthatok irgalmára.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk, te jóságos vagy, mert képességet adtál nekünk, hogy téged
megismerjünk. Te teremtetted a mennyet és a földet. Te vagy a Mindenség
Ura, az egyedül igaz Isten, akin kívül más Isten nincs. Urunk Jézus
Krisztus által küldd el nekünk a Szentlélek országát! Segíts minden
embert, hogy felismerjen téged: Urát és Istenét, és hogy mindig kitartson
melletted!
Szent Iréneusz

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-03-14
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150314.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum