2015. január 10., szombat

[Evangelium] 2015-01-10

2015. január 10. - Szombat

Abban az időben Jézus a Szentlélek erejével visszatért Galileába. Híre
elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki
elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.
Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen
arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent
engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a
foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az
elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje." Összetekerte az
írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem
rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás,
amelyet az imént hallottatok." Mindnyájan igazat adtak neki, de
meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a

Elmélkedés:

Programbeszéd. Politikusok, intézményvezetők, vállalatirányítók által
napjainkban használt műfaj. A programbeszédben az említett személyek
elmondják a választóknak vagy a dolgozóknak, milyen terveik vannak, a
jövőben mit szeretnének megvalósítani. Főként akkor lehet fontos az ilyen
jellegű beszéd, ha új vezető kerül valamely intézmény, társaság, szervezet
élére. Programbeszédet azzal a szándékkal mond valaki, hogy megszerezze az
emberek bizalmát, megnyerje őket saját elképzelései megvalósításához.
Kissé más értelemben, de tulajdonképpen Jézus is programbeszédet mond a
názáreti zsinagógában, erről szól a mai evangélium. A jelenetből
megtudhatjuk, hogy mi Jézus küldetése. Ezzel kapcsolatban két elemet
vizsgáljunk meg! Elsőként a Szentlélek jelenlétére figyeljünk, aki Jézus
minden tevékenységénél ott van, s ezt Lukács evangélista igyekszik is
mindig hangsúlyozni. Jézus a Lélek erejével kezdi meg nyilvános működését,
végzi küldetését, s mennybemenetele után elküldi a Szentlelket az általa
alapított közösség, az Egyház számára. Másodikként azt emeljük ki, hogy az
örömhír hirdetése, a foglyok szabadulása, az elnyomottak kiszabadítása, a
betegek gyógyítása, mind-mind az isteni irgalmasság kézzelfogható jelei,
olyan cselekedetek, amelyek végzésével a mi Urunk megbízta minden
követőjét.
Mindkettő esetében nem csak Jézus személyes küldetéséről van szó, hanem az
Egyház küldetéséről is. Programbeszédével Jézus kijelöli az én
feladatomat, az én küldetésemet is. Mit teszek azért, hogy mindez
megvalósuljon, beteljesedjen bennem?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki
hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző
erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra,
hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem
tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad,
hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-01-10
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150110.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum