2015. január 6., kedd

[Evangelium] 2015-01-06

2015. január 6. - Kedd, Urunk megjelenése (Vízkereszt)

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben,
íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a
zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy
hódoljunk előtte." Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele
egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és
megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így
válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem,
Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert
belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek." Erre
Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta
tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe:
„Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha
megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!"
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag,
amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház
fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek.
Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre
borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és
ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban
utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek
vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés:

Gáspár ajándéka
Az ismert németalföldi festő, Hieronymus Bosch egy szárnyasoltár festménye
a háromkirályok imádását ábrázolja. Gáspár, Menyhért és Boldizsár szolgáik
kíséretében megérkeznek Jézus születése helyéhez, a betlehemi istállóhoz,
amely a festményen egy düledezőfélben lévő, de amúgy tipikus középkori
németalföldi pajta, és átadják ajándékaikat, az aranyat, a tömjént és a
mirhát. Hódolatukat a lyukas falon át feltehetően egy pásztor szemléli. A
festmény érdekessége Gáspár ajándéka, aki a hagyomány szerint az aranyat
hozta. Az arany azonban nem kis ládikába rakott aranypénz vagy aranykincs,
hanem egy kis szobor, amely jól kivehetően Ábrahám áldozatát ábrázolja.
Izsák éppen az oltáron igazgatja a fát, a háta mögött pedig apja, Ábrahám
áll, aki felemeli hosszú kését, hogy feláldozza fiát, de az angyal
megakadályozza ebben. Elgondolkoztató ez a festői, művészi elképzelés. Az
ószövetségi történet jól ismert számunkra. Ábrahám kész volt arra, hogy
egyetlen fiát, Izsákot feláldozza Istennek, aki így akarta Ábrahám hitét
próbára tenni, de végül megakadályozta a fiú megölését. A mennyei Atya az
ő egyszülött Fiát, Jézust adja a világnak, aki a kereszten feláldozza
magát, s megváltói tettét az Atya nem akadályozza meg még az utolsó
pillanatban sem, hanem azzal jutalmazza, hogy harmadnapra feltámasztja a
halálból. A festményen található aranyszobor, Gáspár ajándéka tehát
egyértelmű utalás arra, hogy a Mária karján ülő kisded Jézus a mennyei
Atya Fia, aki feláldozza életét. A hódolat neki, az emberré lett és
önmagát feláldozó Fiúistennek jár.
Gáspár ajándéka tehát kiválóan szemlélteti a mai ünnep tartalmát. Urunk
megjelenésének ünnepe azt hivatott hirdetni, hogy Jézus Krisztus valóban
Isten és istensége a napkeleti bölcsek látogatásakor megnyilvánult,
megjelent az egész világ előtt. Bár szemünk a betlehemi Gyermekben, Mária
fiában talán csak egy ugyanolyan gyermeket lát, mint bármely más
újszülöttben, a hit által, a hit szemével e Gyermekben felismerhetjük az
Isten Fiát, a Megváltót.
Gáspár ajándéka, Ábrahám személye rávezet minket arra, hogy milyen
ajándékot vár tőlünk Isten. A keresztény igehirdetésben Ábrahám a „hit
atyjaként" jelenik meg, amelynek alapja az, hogy szilárdan hitt Istenben
és az Isten által neki adott ígéretben. Azt az ígéretet kapta ugyanis,
hogy számtalan utóda fogja benépesíteni a földet. De hogyan fog ez
megvalósulni, ha az ígéretet adó Isten azt kéri tőle, hogy egyetlen fiát
áldozza fel? Ábrahám ugyan nem értette meg Isten szándékát, hiszen nem
gondolt arra, hogy fiának feláldozása csak próbatétel, de nem kételkedett
sem Istenben, sem abban, hogy Isten valóra fogja váltani neki tett
ígéretét, hanem hitt és hitének bizonyítására, mintegy annak jeleként
képes lett volna mindent megtenni, amit Isten kér tőle, akár még a saját
fiát is feláldozta volna.
Mindezek fényében láthatjuk, hogy a hit kettős értelemben ajándék.
Egyrészt Isten ajándéka az ember számára, másrészt a hit, pontosabban a
hit elfogadása, megvallása és kifejezése az ember ajándéka és hódolata
Isten felé.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mindenható Istenünk! Szívünk mély szeretetével és hódolatával köszöntjük
Jézust, aki a te Fiadként jelent meg az egész világ előtt. Hisszük, hogy
jelen vagy a világban, ma is szólsz az emberekhez, csak sokan nem hallják
meg szavadat. Hisszük, hogy napjainkban is mutatsz jeleket, csak sokan nem
ismerik fel azokat. Segíts minket, hogy életünk során felismerjük az
általad mutatott jeleket és kövessük útmutatásaidat! Hitünkkel együtt
önmagunkat is neked szeretnénk adni ajándékként, hiszen te Fiad, Jézus
Krisztus személyében önmagadat ajándékoztad a világnak, minden embernek.
Köszönjük ajándékodat, köszönjük a hitet!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-01-06
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150106.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik adományaikkal segítik az internetes
evangelizációt. Önkéntes támogatásuk jóvoltából továbbra is ingyenes az
e-mailes küldés, a honlapokba való beépítés, a meghallgatható változat és
az okostelefonos alkalmazások letöltése, valamint természetesen a vakok és
gyengénlátók számára készített külön lista is.
Igyekszem a legmodernebb eszközöket is felhasználni az evangélium
terjesztésében. Fejlesztéseinkkel világviszonylatban is élen járunk a
naponta evangéliumot küldő mobilalkalmazások területén. Erkölcsi és anyagi
támogatásotok nélkül nem értük volna el ezt az eredményt. Az iPhone
készülékekre már letölthető az új alkalmazás (AppStore - evangelium365),
amelyet az észrevételek alapján még finomítunk egy kicsit. Még januárban
az új androidos verzió is elkészül reményeink szerint.

Kérem, akinek van rá lehetősége, támogassa 2015-ben is e-vangelizációs
szolgálatunkat. A legkisebb fizetőeszköz Magyarországon az 5 forintos.
Szeretettel kérlek benneteket, támogassátok naponta ennyivel az
e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft. Napi 5 forint talán nem is olyan sok,
egy jelképes összeg. Akinek pedig a jó Isten többet adott, felajánlhat
akár többet is.
Isten jutalmazza meg sokszorosan mindenki nagylelkűségét!

Az idei év evangéliumi elmélkedéseit tartalmazó könyvem (Szívem első
gondolata 2015) még megrendelhető az alábbi linkre kattintva:
https://docs.google.com/forms/d/1px5M9qW4HnHXHkb6B2RHw4Nn03C_3w0Q7OelxolSwxE/viewform

A jó Isten áldását kérem életetekre, családotokra és munkátokra az új
esztendőben!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. január 6.

Adományokat az alábbi lehetőségeken lehet küldeni.
1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
Kérjük, válassza az Adomány lehetőséget, majd adja meg a szükséges
adatokat. A támogatás céljánál válassza az E-vangélium lehetőséget.
2.
Átutalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Közlemény: E-vangélium

3. Utalás külföldről
Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő,
Szabadság tér 6.
Bank neve és címe: K&H Bank Zalaegerszegi Fiók, H-8900 Zalaegerszeg,
Kossuth L. u. 8.
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Közlemény: E-vangélium

4. Postai úton
Adományát postai rózsaszín csekken is elküldheti a következő címre:
Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Közlemény: E-vangélium

5. Adományozáshoz sárga csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címre
küldött levélben. Kérem a név és a postacím megadását, ahová lehet
küldeni. Megjegyzés: E-vangélium
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum