2014. augusztus 6., szerda

[Evangelium] 2014-08-06

2014. augusztus 6. – Szerda, Urunk színeváltozása

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét,
Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük:
az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett,
mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal
beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt
lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet
és Illésnek egyet!" Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el
őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben
kedvem telik. Őt hallgassátok!" Ennek hallatára a tanítványok földre
borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette
őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!" Amikor szemüket
fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus
a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a
holtak közül fel nem támad!"
Mt 17,1-9

Elmélkedés:

Egyházunk Urunk színeváltozását ünnepli a mai napon. A színeváltozás
eseményére már a VIII. század óta jelentős ünneppel emlékeztek a keleti
keresztények, de a nyugati Egyházban csak 1457-ben iktatta be az éves
szertartásrendbe III. Callixtus pápa.
A színeváltozás jelentős esemény Jézus életében, hiszen ekkor az ő
istensége, isteni dicsősége tárul fel. Jézus azért mutatta meg isteni
dicsőségét Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Tábor-hegyen, hogy
kereszthalálát látva ne veszítsék el reményüket. Ők erre az eseményre
gondolva megérthették, hogy a szenvedés útjának végső állomása nem a
halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet.
Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük Isten közelségét, miként
azt megtapasztalta a három apostol. Azokban a napokban, amikor a
kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott él a feltámadás és az
isteni dicsőség megtapasztalásának reménye.
Máté evangélista megjegyzi, hogy Jézus dicsőségének látványa rémülettel
tölti el a három apostolt. Isten jelenlétének megtapasztalásakor ez a
félelem szokott lenni az első emberi reakciónk. Kicsinységünk tudatában
megrettenünk Isten végtelen hatalma előtt, s bűneink miatt félelem tölt el
minket a szent Isten közelségében. E félelmeinket Jézus érintése oszlatja
el. Megérintette egykor az apostolokat, s megérint minket is, majd
szavakkal bátorít, hogy ne féljünk. Jézus szeretetteljes közeledése
ébresszen bizalmat bennem!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat
örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem
példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot,
mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy
szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet!
Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy
gyökeret verjen bennem szent jelenléted.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140806.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Néhány friss információ a füzet-akcióról:
1. Köszönöm mindenki nagylelkű adományát. Örvendetes, hogy az adakozás, a
segítségnyújtás nem csak katasztrófák idején mutatkozik meg, hanem
"békeidőben" is, ha van egy jó cél. A felajánlások száma és azon helyek,
ahová a füzetek eljutnak, megtekinthetők ezen az oldalon:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
2. A kedvezményezett plébániák papjai a korábbi 30 mellett további 145
szentmisét mondanak azokért, akik adományukkal támogatták, támogatják a
füzet-akciót.
3. A füzetek postázása augusztus 10-én kezdődik és néhány napot vesz
igénybe. Az iskolakezdés előtt mindenhová megérkezik.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2014. augusztus 6.
És itt az eredeti üzenet:
Idén nyáron egy új evangelizációs lehetőséget tervezek. Karitatív céllal
iskolai füzeteket készítünk és adományozunk gyerekeknek. Teljesen szabvány
füzetekre kell gondolni, négyféle változatban: első osztályos vonalazású,
négyzetrácsos, vonalas alsós és felsős. Az újdonság az benne, hogy a
borítója vallásos tartalmú, azaz gyermekek számára készült rajzzal,
egy-egy evangéliumi jelenettel az elején. Hittannak és más tantárgyaknak
egyaránt használható.
A cél az evangelizáció. A gyereknek legyen a focistás és popsztáros
füzetei között egy vagy akár több vallásos is, amit például hittannak
használ. Katolikus iskolákban nem ciki, de állami iskolában bizony
hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ. Az atyák részéről pozitív a
kezdeményezés visszhangja, mert a vallásos öntudat ilyen módon is
növelhető a gyerekekben.
Plébániákra és egyházi iskolákba juttatnánk el az iskolás gyerekek
számától függően nagyobb, néhány száz darab mennyiségben, a kiosztást ők
végzik. Külön címre nem küldenénk, mert a postadíj többe kerülne, mint a
néhány füzet. A gyerekek természetesen ingyenes kapnák. Augusztusban
küldenénk mindenhová, hogy az iskolaév kezdetén osztható legyen. E
karitatív akcióval az evangelizáció mellett a hitoktatást is támogatnánk,
segítenénk.
Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ el, a kezdő
füzetcsomag nem szokott elég lenni, évközben újat szükséges beszerezni.
Nagyobb mennyiségben 74 Ft egy ilyen füzet nyomtatása és 6 Ft/db áron
postázható (persze nem egyesével). 1600 Ft adományból 1 gyermek 1 éves
füzetigénye biztosítható, vagy 20 gyermeknek jut 1-1 darab.
Szeretettel, kérem, ha van rá lehetősége, Ön is támogassa karitatív
akciónkat!
Az adományozók által felajánlott mennyiség, valamint a kedvezményezettek
listája folyamatosan frissítve megtekinthető az alábbi linken:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_gyerekeknek
Köszönöm, ha nagylelkű adományával Ön is segíti a gyermekek
evangelizációját!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
A füzet akcióra szánt adományokat 2014. augusztus 10-ig várjuk. Köszönjük,
hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Iskolai füzet
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum