2014. április 7., hétfő

[Evangelium] 2014-04-07

2014. április 7. – Hétfő

Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra
megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és
tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért
asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá:
„Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a
törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?" Ezt azért
kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az
ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre
fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki
közületek bűn nélkül van!" Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön.
Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s
csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és
megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt
el?" „Senki, Uram" – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én
sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!"
Jn 8,1-11

Elmélkedés:

Bűnösnek kikiáltva olyan emberek taszítják Jézus elé a porba a
házasságtörő nőt, akik magukat bűntelennek gondolják. Véleményük szerint a
nő bűne megbocsáthatatlan, ezért a törvény szerint halálbüntetés,
megkövezés jár érte. Egyedül Jézus tudja, hogy minden bűn, még ez a bűn is
megbocsátható. Úgy tűnik, hogy a jelenlévők közül egyedül ő ismeri az
irgalmasságot. De tudja azt is, hogy ezeknek az embereknek hiába mondana
bármit, ezért most inkább a hallgatást választja. Most nem szól semmit,
csak ír a porba. Némán közli mondanivalóját, tudatva, hogy a nő vádlói
ugyanúgy bűnösök. S csak amikor már mindenki távozott, szólítja meg az
irgalom és a megbocsátás szavával a nőt. Irgalmával felemeli a porból,
kiemeli a bűnből. Új úton indítja el az üdvösség felé. A vádlók nem
részesülnek ebben az irgalomban.
A szentírástudósokat mindig is foglalkoztatta, mit írhatott Jézus a porba.
A közismert magyarázat szerint talán az ott állók bűneit, akik – látván,
hogy Jézus jól ismeri minden bűnüket – sorban eltávoznak. Átvitt
értelemben mondhatjuk, hogy Jézus új törvényt írt. A kegyetlen régi
törvény helyett a megbocsátás új törvényét. Egy olyan törvényt, amely
szerint az embernek nincs joga ítélkezni a másik ember felett. A szeretet
új törvényét írta le, amely nem akarja a bűnös vesztét, hanem megtérését
tűzi ki célul. Mennyire ismerem és élem Jézus parancsát, amely szerint
mindenkor meg kell bocsátani?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, a te tanításod hallgatása és megtartása üdvösséget
jelent minden ember számára a világon. Add nekünk a Szentlélek erejét, és
küldj minket is, hogy lelkesen és bátran hirdessük az evangéliumot!
Erősítsd bennünk a tudatot, hogy az emberek üdvösségének szolgálata
mindannyiunk feladata, hivatása és küldetése. Add, hogy az evangélium
hirdetése szerte a világon megteremje gyümölcsét és ezáltal megdicsőüljön
a te neved a világon!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140407.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Hirdessétek az evangéliumot a nagyböjti időben! Listánk 10.
születésnapjára szeretnénk elérni az 50 ezres számot. Ehhez csak annyit
kell tenni, hogy lehetőleg mindenki ajánlja egy személynek az
evangéliumot. 2014. április 1-11-ig minden nap Ferenc pápa: Az evangélium
öröme című könyvét kapja valaki, aki ezt megteszi. Naponta megkérdezek egy
új feliratkozót, hogy ki ajánlotta neki az e-vangéliumot, s ő kapja az
ajándékkönyvet. Feliratkozni például a www.evangelium365.hu oldalon lehet.
Aki több személynek szeretné kérni az e-vangéliumot, küldje el a neveket
és az e-mail címeket nekem a zalalovo@gmail.com címemre és felírom őket.
Köszönöm, ha hirdetitek az e-vangéliumot!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum