2014. április 4., péntek

[Evangelium] 2014-04-04

2014. április 4. – Péntek

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában
működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek.
Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az
ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem
titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül
néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme,
nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők
is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról
pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való." Erre Jézus, aki a
templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is
tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött
engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő
küldött engem." Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá
kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés:

A Sátoros-ünnepet a pusztai vándorlás emlékére tartották meg a zsidók a mi
naptárunk szerint kb. október elején. Ezen a Jeruzsálem városában nyolc
napig tartó hálaadó ünnepen minden jámbor, vallásos zsidó részt vett.
Jézus titokban megy a városba, mert tudja, hogy a csodálatos
kenyérszaporítás után mondott beszéde miatt, amelyben mennyből alászállott
kenyérnek nevezte magát, a zsidó vezetők halálra keresik. Arra nem érdemes
gondolnunk, hogy félt volna, hiszen akkor nem ment volna el az ünnepre és
nem jelent volna meg a templomban, amelynél feltűnőbb és nyilvánosabb hely
nem létezett. A templomban sem rejtőzik el, hanem tanítani kezd a nagy
nyilvánosság előtt. Beszédét olyanok is hallják, akik jól ismerik a
főtanács azon tervét, hogy elfogják és megölik Jézust.
Miért ment oda Jézus, ha tudta, hogy halálra keresik? – kérdezhetjük.
Jézus szándéka az volt, hogy tanítsa az embereket saját személyéről és
küldetéséről. És ettől még a halálos fenyegetés sem tartotta vissza. Bár a
nép nem tudja honnan származik, ő tisztában van küldetésével. Tudja, hogy
az Atyától jött és neki kell engedelmeskednie. Erre figyel, hiszen az
emberi elvárások csak hátráltatnák küldetése teljesítésében.
A történet tanulsága az lehet, hogy Krisztus örömhírét akkor is hirdetnem
kell, ha alkalmatlannak tűnik és még fenyegetések ellenére is ragaszkodnom
kell hitemhez.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Végtelen Szentség, Jézus Krisztus, az én üdvözítőm érdeme, szent vére és
halála árán jutok elődbe önmagamban, s vetem bele magamat a lángodba: az ő
feltámadása és mennybemenetele által vezesd el akaratomat magadhoz,
sajátítsd ki egészen, tégy vele, amit akarsz, mentsd meg a hamis
gyönyörtől, törd meg hatalmát, hogy csak terád tekintsen.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140404.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum