2014. április 3., csütörtök

[Evangelium] 2014-04-03

2014. április 3. – Csütörtök

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom
önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az
Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti
(Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról.
Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy
üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig
akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok
szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya
akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.
Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti
viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje
sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok
meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet!
Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni,
hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést.
Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én
Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját
nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást
dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?
Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok
Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is
hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek,
hogyan hinnétek az én tanításomnak?"
Jn 5,31-47

Elmélkedés:

A tegnapi evangéliumban Jézus az Atya róla szóló tanúságtételéről beszélt,
amelyet a zsidó vezetők nem értettek meg. A mai napon ennek folytatásaként
három konkrét tanúságtételről szól, hogy eloszlassa azok kételyeit, akik
azzal vádolják, hogy csak önmagáról tanúskodik.
Elsőként Keresztelő János tanúságtételét említi, akit a zsidók maguk is
tiszteltek, hiszen nagy tömegek jártak hozzá, hogy részesüljenek a
bűnbánat keresztségében a Jordán folyónál. Másodszor a saját
cselekedeteiről beszél Jézus. Olyan tettek ezek, amelyekre ember nem
képes. Ő ugyanis isteni erővel műveli csodáit, s ezért azokban az Atya
cselekedeteit lehet észrevenni, ez tehát az Atya tanúskodása. Harmadszor
pedig a Szentírás róla szóló jövendöléseit hozza fel tanúságtételként. E
szövegeket pontosan ismerték az írástudók, akikhez beszédét intézte. De
hiába vannak e tanúságtételek, ha valaki megkeményíti szívét és semminek
sem akar hinni.
A benne nem hívőknek ezt mondja Jézus az Atyáról: „Ti sem szavát nem
hallottátok, sem arcát nem láttátok" (Jn 5,37). Isten arcát szeretnénk
látni, csendben szemlélni a nagyböjt folyamán. Az üdvösségünket akaró
Isten jóságos és megbocsátó arcát fedezhetjük fel a kereszten szenvedő
Jézus arcában. Ezt az arcot szeretnénk megmutatni a világnak, amelyben ma
is oly sok a hitetlen ember. De csak akkor tudom megmutatni Krisztus igazi
arcát, ha a szívemben hordozom azt.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mindenható Istenünk, te azt akarod, hogy minden ember üdvözüljön és
eljusson az igazság ismeretére. Tekints a sok aratnivalóra, mindazokra,
akik szomjazzák az evangélium igaz tanítását és küldj munkásokat, hogy
mindenkihez eljusson Jézus Krisztus örömhíre! Táplálj minket, Urunk,
Igéddel és Testeddel! Gyűjtsön össze és formáljon minket egy közösséggé az
igazság tanítása és támogasson bennünket a szentségek ereje, hogy előbbre
jussunk az üdvösség és a szeretet útján!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140403.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum