2013. június 8., szombat

[Evangelium] 2013-06-08

2013. június 8. – Szombat, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen szíve

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor
Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az
ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban
Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a
hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni
kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak
Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban,
amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak
hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei
meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért
tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged." Ő azt
felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell
lennem?" Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük
Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte
szívében.
Lk 2,41-51

Elmélkedés:

A zsidó emberek számára 12 esztendős kortól volt kötelező, hogy minden
esztendőben elzarándokoljanak Jeruzsálembe. Jézus talán először tesz
eleget ennek az előírásnak, amikor szüleivel részt vesz a húsvéti ünnepen,
de nincs kizárva, hogy korábban is elvitték. Miközben Mária és József a
rokonsággal és a többi zarándokkal együtt hazafelé indul az ünnep után,
Jézus a városban marad, de erről szülei nem tudnak. Amikor észreveszik,
hogy nincs a hazatérők között, azonnal visszaindulnak és keresni kezdik,
végül a templomban találnak rá. „Miért kerestetek? Hát nem tudtátok, hogy
Atyám dolgaiban kell lennem?" (Lk 2,49) – kérdezi Jézus aggódó
édesanyjától és Józseftől.
A jelenet azért fontos, mert Jézus ekkor nyilatkoztatja ki először, hogy
Isten az ő Atyja, bár kijelentésének ezt a tartalmát az ott tartózkodó
tanítók és írástudók ugyanúgy nem értették meg teljesen, ahogyan Mária és
József sem.
Későbbi tanításai alkalmával nem csak azt tárja fel, hogy Isten az ő
Atyja, hanem azt is, hogy Isten a mi mennyei Atyánk. Istent azért
tekinthetjük atyánknak, mert minden embert gyermekének tekint, mindenki
iránt jóságos, megmutatja szeretetét. Amikor tanítványai azt kérik
Jézustól, hogy tanítsa őket imádkozni, ő arra bátorítja őket, hogy
szólítsák Istent Atyának. A buzdítása természetesen nekünk is és minden
követőjének szól, hiszen Isten gyermekei vagyunk. Bízzuk életünket Istenre
és az ő gondoskodó szeretetére!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézusom! Tudom, hogy életem nagyszerű lehetőség arra, hogy
embertársaim segítésével kimutassam irántad való szeretetemet.
Mindenkiben, de főként a szegényekben a segítségre szorulókban téged
akarlak látni, a te arcodat szeretném felfedezni, neked igyekszem
segíteni. Segíts, hogy soha ne mulasszam el a segítségnyújtást és
jócselekedeteim érdemként számítsanak majd a végső ítéleten!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130608.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum