2013. június 7., péntek

[Evangelium] 2013-06-07

2013. június 7. – Péntek, Jézus szentséges szíve

Abban az időben: Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Ha közületek valakinek
száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet
a pusztában, és nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha
megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és
szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek velem, mert megtaláltam
elveszett juhomat! Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben
egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége
megtérésre."
Lk 15,3-7

Elmélkedés:

A mai ünnep szentmiséjének bevezető imádsága azt a gondolatot fogalmazza
meg, hogy Jézus szívének minden korban az a szándéka, hogy megmentse az
embereket az örök haláltól, megmentse lelkünket a kárhozattól: „Szívének
minden gondolata az nemzedékről nemzedékre, hogy kimentse lelküket a
halálból, és táplálja őket az éhínség idején."
Az ünnep evangéliuma szintén erre irányítja figyelmünket. A jó pásztor
azzal a szándékkal indul, hogy megkeresse az elveszett bárányt, mert nem
akarja, hogy egyetlen is elvesszen. Felelősséget érez valamennyi rábízott
bárány iránt. Jézus feláldozta önmagát minden ember üdvösségéért, és jó
pásztorként szüntelenül útnak indul, hogy megkeresse övéit, megkeresse az
eltévedteket, és visszavezesse őket az Egyház közösségébe. Mi magunk
vagyunk az elveszett bárány, ezt érezhetjük bűneink tudatában. Mi vagyunk
azok, akik időről időre letérünk Isten parancsainak útjáról. Jézus ekkor
sem hagy magunkra, nem engedi, hogy az örök kárhozatra jussunk.
Akármennyire is eltávolodunk Istentől, akármilyen mélyre is süllyedünk a
bűnös életben, ő indul, hogy megkeressen és visszavezessen minket.
Jézus szent szívének mai ünnepe arra hív bennünket a Hit évében, hogy az ő
szeretetét szemléljük, azt a szeretetet, amely kijelöli minden ember
számára a hit útját. Ez az út a kereszthez, Krisztus keresztjéhez vezet,
amely egyértelműen jelzi számunkra, hogy Istennél jobban senki sem szeret
bennünket. Az ünnep értelmünket és érzelmeinket egyaránt megmozdítja. Az
Úr ezt kérdezi tőlünk: Hiszel-e bennem? Szeretsz-e engem? Az ünnep
segítsen minket hitünk és szeretetünk megvallására: Uram, hiszek benned,
erősítsd hitemet! Uram, szeretlek téged, erősítsd szeretetemet!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Istenünk, világunk tele van gyűlölettel, előítélettel, egymás
elutasításával. Add, hogy nyitottak lehessünk minden emberi nyomorúság,
elesettség, fájdalom, seb orvoslására. Nyisd meg szemünket, hogy meglássuk
embertársainkat, akik ugyanazon az úton járnak, s akikkel az úton
találkozunk. Veszélyek fenyegetnek, kiszolgáltatottak vagyunk, segítségre
szorulunk magunk is. Jézus nem megy el mellettünk, hanem sebeinket
bekötözi és fölemel minket. Add, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130607.mp3
 

________________________________

Aktuális:
„A hit ott kezdődik, ahol az emberi gondolkodás már nem képes továbblépni.
A hit ott kezdődik, ahol már nem találunk emberi magyarázatokat. A hit ott
kezdődik, ahol az emberileg megtehetőnél többre van szükség vagy több
történik. A hit olyan helyre vezet, ahová csupán emberi erőnkkel nem
jutnánk el soha. A hit az Istenhez vezető út. Emberi véges kicsinységünk
és Isten végtelen nagysága között nem létezik más út, csak a hit útja. A
hitet egy végtelenül széles folyó felett átívelő hídhoz lehetne
hasonlítani. De ki tervezi meg és ki építi meg ezt a hidat? Azt sejtjük,
hogy nekünk kellene járni rajta, nekünk kellene közelebb kerülni rajta
Istenhez, de ki hozza létre ezt a hidat? Az építészek között világszerte
nagy a verseny: Ki tud magasabb házat építeni? Ki tud nagyobb távolságot
átívelni egy híddal? A hit esetében nem elegendő az emberi zsenialitás.
Itt nem elegendő minden korábbinál nagyobb mértékű tervvel előállni. Nincs
is erre szükség, mert ... "
Folytatás A hit forrása című új könyvemben, amelyet szeretettel ajánlok a
Hit évében.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2013. június 6.
A könyv rendelése: Kattintson a linkre, majd az űrlapot kitöltve küldje el
a küldés gomb segítségével. (A link biztonságos, még akkor is, ha esetleg
a böngésző mást jelez.)
https://docs.google.com/spreadsheet/embeddedform?formkey=dENKYlJXZzZHSWo5V0htMGlYZ1I4TWc6MA
Vagy küldje el a zalalovo@gmail.com címemre a következő adatokat:
Megrendelt könyv: A hit forrása A-B-C kötet
Példányszám:
Megrendelő neve:
Postacím irányítószámmal:
Mobiltelefonszám:
Horváth István Sándor: A hit forrása (A-B-C kötet)
Ára: A-B-C kötet együtt: csak 3000 Ft + 800 Ft postaköltség
Magyarországra. (1 kötet külön: 1500 Ft + 800 Ft postaköltség)
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum