2013. május 12., vasárnap

[Evangelium] 2013-05-12

2013. május 12. – Vasárnap, Urunk mennybemenetele

Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így
búcsúzott el tőlük:
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell
támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek
megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én meg
elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő
nem tölt el benneteket a magasságból."
Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta
őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölemelkedett az égbe. Ők
leborulva imádták. Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan
ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent.
Lk 24,46-53

Elmélkedés:

Nézzünk a felhő mögé!
Az egyik hittanórán éppen Krisztus mennybemeneteléről tanultunk,
beszélgettünk. A gyerekek elmondták, hogy az esemény bibliai leírásából
mit tartottak érdekesnek, fontosnak. Az egyik fiúnak például a felhő
tetszett a legjobban. Egyesek felnevettek a dolgon, mert jelentéktelennek
tartották az égi felhőt. Én azonban örültem megjegyzésének, mert alkalmat
adott arra, hogy részletesebben elmagyarázzam a felhő jelentőségét. Nem
egy időjárási jelenségről van itt szó ugyanis, azaz nem egy komor
viharfelhőről vagy barátságos kinézetű bárányfelhőről, hanem egy bibliai
jelképről. A szentírásban a felhő számos esetben Isten jelenlétére, Isten
megjelenésére utal. Érdekes, hogy egyúttal a felhő a kíváncsi emberi
tekintetek elől el is takarja az Istent, aki valójában láthatatlan,
mintegy rejtőzködő. A mennybemenetelnél a felhő azt jelképezi, hogy az Úr
az isteni világba emelkedik fel. E rövid kis bevezető után nézzük az
eseményt, Krisztus Urunk mennybemenetelét! Nézzünk egy kicsit e titokzatos
felhő mögé!
A Jézus mennybemeneteléről szóló evangéliumi beszámolók meglehetősen
szűkszavúak. Az idén olvasott Lukács-féle beszámoló sem árul el sokat a
mai ünnep tartalmáról. Mit tudunk meg belőle? Feltámadása utáni utolsó
jelenése alkalmával az Úr elbúcsúzik tanítványaitól, megígéri a
Szentlelket, majd az égbe emelkedve eltávozott körükből.
Szent Lukács evangélista azonban egy másik írásában, az Apostolok
Cselekedeteiben ennél részletesebben írja le az eseményt (vö. ApCsel
1,1-11). E leírás legérdekesebb eleme az, hogy Jézus az apostolok „szeme
láttára felemelkedett, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem
láthatták" (ApCsel 1,9). Ez a mennybe emelkedő Krisztust eltakaró felhő
jelképe annak a homálynak, amelybe a túlvilág burkolózik. Mi van a felhőn
túl? Arra hamar rájövünk, hogy szemünk nem láthat át rajta és a
legmodernebb távcsövek sem segítenek nekünk. Emberi értelmünkkel kutatjuk
a túlvilág titkait, de annál többre nem jutunk, mint amennyit Jézus
elárult nekünk. A felhőn túl Jézust dicsőség várta, az Atya várta. A mai
ünnep titkát a Hitvallás így tartalmazza: Jézus „fölment a mennybe, ott ül
az Atyának jobbján." Az Apostoli Hitvallásban pedig így szerepel: Jézus
„fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján."
Jézus mennybemenetele azt jelenti, hogy a feltámadása utáni jelenések
lezárulnak. Apostolai és tanítványai meggyőződhettek arról, hogy él, amely
később fontos lesz számukra a krisztus feltámadásáról szóló igehirdetés
során. Az Úr ugyanis utolsó jelenése alkalmával megbízást ad nekik, hogy
szenvedésének és feltámadásának tanúi legyenek, és hirdessék a
bűnbocsánatot minden népnek (vö. Lk 24,46-48). A mennybemenetel egyben azt
is jelenti, hogy Krisztus visszatér oda, ahonnan jött, visszatér ahhoz,
aki elküldte őt a világba, a mennyei Atyához. Tanítványait mégsem hagyja
magára, hanem elküldi a Szentlelket, aki meg fogja őket erősíteni a
tanúságtételben és az igehirdetésben.
Jézusra tehát a mennyei örök dicsőség várt a felhőn túl, földi élete után.
És mi vár engem a felhőn túl? De itt már a hit világa, a remény világa
kezdődik. Engem is az Atya vár. Hiszem, hogy engem is az Atya vár. Ha
akarata szerint szeretetben élem életem, ő az örök élettel fog
megajándékozni. Jézus mennybemenetele és az örök dicsőségbe jutása
erősítse bennem a hitet, hogy van örök élet és elnyerhetem azt! Ha égre
emelt tekintettel élek, azaz életem minden napján szem előtt tartom, hogy
a mennyországban Isten vár rám, és ha elfogadom Krisztus vezetését, akkor
reményem be fog teljesedni és az örök üdvösségre jutok.
Mai elmélkedésünk befejezéseként figyeljünk Krisztus missziós parancsára,
amit mennybemenetelekor mondott apostolainak: „Menjetek el az egész
világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,15).
Az Úr egykori felszólítása nekem is szól. Indulnom kell, hogy tanúja és
evangéliumának hirdetője legyek. Nem új tanítást kell kitalálnom, hanem
azt kell kitalálnom, hogy Krisztus örökérvényű szavait, örömhírét, hogyan
tudom újszerűen, korszerűen, új fórumokon hirdetni. Korunkban talán éppen
az jelenti a keresztények számára a legnagyobb kihívást, hogy a közönyös
embereknek úgy tegyünk tanúságot hitünkről, hogy felébredjen bennük a vágy
Isten megismerésére.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, te feltámadásodat követően számos alkalommal
megjelentél apostolaidnak és tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad
nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik
örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól.
Tanításod, az üdvösségre vezető igazság szabad utat nyit Isten felé, a
menny felé. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy
küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül az örök életre, ahová
minden embert, engem is meghívsz és vársz. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk
a hitet!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130512.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum