2013. április 27., szombat

[Evangelium] 2013-04-27

2013. április 27. – Szombat

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem,
Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok."
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk."
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz
engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát:
Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok,
és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól
mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el,
hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a
tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem,
ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még
nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek
majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a
Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem."
Jn 14,7-14

Elmélkedés:

A mai evangéliumban Jézusnak az utolsó vacsorán mondott beszédéből
olvasunk egy részletet, amelyben az Atyáról tanít. Szavai felkeltik az
apostolok érdeklődését. Fülöp így fordul hozzá a többiek nevében is:
„Mutasd meg nekünk az Atyát!" (Jn 14,8). Válaszában Jézus a mennyei
Atyával való kapcsolatáról és egységéről kezd beszélni. Az Atya ugyanis
Fia, Jézus Krisztus személyében nyilatkoztatja ki magát az embereknek. Ha
őt keressük, Krisztushoz kell fordulnunk. Ha látni szeretnénk az Atyát,
nézzünk Jézusra, ha hallani akarjuk szavát, hallgassuk Fiát, akit hozzánk
küldött. Az Atya azért küldte el Fiát a világba, hogy általa ismerjük meg
őt.
Jézus azért lehet út számunkra, mert ő az Atya kinyilatkoztatása. Mivel
Jézus személyén keresztül az Atya egészen közel jött hozzánk, ezért minél
jobban közeledünk hozzá, annál közelebb kerülünk az Atyához. Ha
engedelmeskedünk neki, akkor egyúttal a mi mennyei Atyánk engedelmes
gyermekei is vagyunk. Ha hitünk és cselekedeteink által egységben vagyunk
Jézussal, akkor az Atyával is közösségbe kerülünk.
Ha megtapasztalom a megbocsátást, az irgalomban gazdag Istenhez kerülök
közelebb. Ha hallgatok a lelkiismeretem mélyén megszólaló hangra,
valójában Istenre hallgatok. Ha az együttlét örömét élem át a testvéri
közösségben, Isten jelenlétét érzem. Ha elvonulok a világi lármától, a
csendben Isten fog megszólalni. Isten állandóan közel van hozzám.
Észreveszem-e jelenlétét?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem
tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli
jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az
ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben,
kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem
boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél és
mindennél jobban szeresselek!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130427.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum