2013. április 24., szerda

[Evangelium] 2013-04-24

2013. április 24. – Szerda

Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem
énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja,
aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz,
ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja
meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a
világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és
nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó
napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem,
hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek. Tudom, hogy az ő
parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya
mondta nekem.
Jn 12,44-50

Elmélkedés:

Az emberek és a mennyei Atya közti közvetítő szerepéről beszél Jézus a mai
evangéliumban. Tőle tudjuk, hogy Isten a mi Atyánk, akitől ő hozza el az
örök életre meghívó és az arra elvezető tanítást. Ő hozza el számunkra a
megváltást és a hit világosságát. Aki visszautasítja mindezt, az
tulajdonképpen az Atya ajándékát veti el magától. Jézus közvetítő
tevékenységének köszönhetően Isten-keresésünk nem hiábavaló és
eredménytelen emberi fáradozás. Isten szintén közeledik felénk, hogy
könnyebb legyen nekünk a felismerés, a hit, a szeretet megtapasztalása. Ő
talál ránk, hogy a megbocsátással felemeljen minket magához. Ha hittel
elfogadom Jézusnak, az Atya küldöttének szavát, akkor magának az Atyának
engedelmeskedem.
A szakasz egyben rávilágít arra is, hogy szoros kapcsolat van Jézus
tanításának hallgatása és megtartása között, hiszen a kettő egymást
feltételezi. Nem elég az üdvösséghez, ha valaki megelégszik a
hallgatással, de nem törekszik a megismert igazság mindennapi
megvalósítására. Másrészt nem dicsekedhet senki azzal, hogy keresztény
életet él, ha nem kíváncsi Jézus szavaira, tanítására, amelyből
megismerhető mindaz, amit Isten kér tőlünk.
Mennyire figyelek Isten üzenetére, amely elhangzik a szentmisében, és
amelyet a Szentírásban olvashatok? Megelevenedik életemben a krisztusi
tanítás, vagy csak „holt betű" marad számomra? Törekszem-e arra, hogy
elmémben és szívemben hordozzam az „örök élet igéit?" Isten igéjének
rendszeres hallgatása és olvasása ösztönöz-e engem Krisztus követésére?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus, te sosem kerested az emberek tetszését, hanem minden
jócselekedeteddel egyedül a mennyei Atya akaratát teljesítetted. Segíts
engem abban, hogy önzetlen legyek a szeretet gyakorlásában, s felfedezzem
a viszonzás nélkül tett jóban az örömöt és a lelki növekedés lehetőségét.
Taníts meg engem arra, hogy ne keressem nagyravágyóan az első helyeket,
hanem alázatosan teljesítsem hivatásomat ott, ahová te állítasz.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130424.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum