A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna
kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre
elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és
hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!"
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a
ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb
ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment
be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a
kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem
külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is,
aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem
értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Jn 20,1-9
Elmélkedés:
Hitünk alapját keressük
Évekkel ezelőtt történt, hogy a templomi Szent Sírt cserkészek őrizték
nagypéntektől húsvét hajnalig. Jobban várták e faladatot a gyerekek, mint
a nyári táborozást. A legizgalmasabb az volt, amikor Jézus feltámadását
jelképezve a halott Jézus szobrát a segédkezőkkel kivettem a sírból.
Eközben a Jézus sírját őrző egykori katonákhoz hasonlóan az őröknek, a
gyerekeknek el kellett aludniuk vagy legalábbis úgy kellett tenniük,
mintha aludnának. De ki akar ilyenkor aludni? Így történt, hogy amikor
kivettük a szobrot a sírból, a gyerekek fél szemmel leskelődtek, hogy mi
is történik körülöttük. A történetet azért elevenítem fel, mert
mindannyian tudni szeretnénk, hogy miként is történhetett Jézus Krisztus
feltámadása. Szeretnénk bepillantani abba a titokzatos sírba. Szeretnénk
bepillantani a halál és az élet határterületének titkaiba. Mégpedig nem
csupán gyermeki kíváncsiság vezet minket, hanem az a vágy, hogy
megtaláljuk hitünk, a feltámadásba vetett hit alapját.
A húsvéti vigília szertartásához kapcsolódó evangélium és elmélkedés az
asszonyok húsvéti élménye kapcsán talán felkeltette bennünk a vágyat, hogy
találkozzunk a feltámadt Jézussal. Húsvét napján lélekben az ő keresésére
indulunk. Még életében, amikor a városokat és falvakat járta, az emberek
oly sokszor keresték, hogy meggyógyítsa a betegeket és hallgassák
tanítását. Oly sokan keresték életében, és sokan keresték halálát követően
is, amikor teste eltűnt a sziklasírból. De hiába keresték a sír őrzésével
megbízott katonák, és hiába keresték azok, akik megöléséről döntést
hoztak. Pedig mit meg nem tettek volna azért, ha keresésük eredménnyel jár
és megtalálják a halott Jézus testét, s ezzel megcáfolhatták volna a
feltámadás hirdetőinek szavát! Ők nem találkozhattak a Feltámadottal.
De mások is keresik Jézust. Mindenekelőtt az asszonyok, valamint az
apostolok és a tanítványok. Ők is tudni szeretnék, hová tűnt a Mester
holtteste. Tanúi voltak szenvedésének, egyesek egészen a Golgotáig,
keresztre feszítésének helyéig kísérték, láthatták halálát, és ott voltak,
amikor testét levették a keresztről és sírba helyezték. Mi történhetett?
Erre a kérdésre keresik a választ, amikor Jézust keresik.
A húsvéti evangélium azzal kezdődik, hogy senki sem találja Jézust. Keresi
őt Mária Magdolna, majd amikor hírül viszi az apostoloknak, hogy üres a
sír, azonnal keresésére indul Péter és János. Ők is csupán egy üres sírt
találnak és a sírt lezáró hatalmas követ látják elhengerítve a bejárattól.
A halotti lepleket kívül mást nem látnak a sírban.
Nem elég jeleket keresni, a feltámadt Krisztust kell keresnem! Az ő
megtalálása, a vele való találkozás annak köszönhető, hogy ő is keres
engem. S ha rám talál, ha találkozok vele, vajon felismerem-e őt? Ehhez a
felismeréshez elengedhetetlen a hit. A hit segítségével ismerhetem fel őt.
Ebben az értelemben a hit érdekes, új látásmód, amelynek elsajátítása nem
egyszerű. Mária Magdolna először csak egy kertészt lát, de amikor nevén
szólítja őt az Úr, megnyílik szeme, megszületik hite és az előtte álló
emberben felismeri Jézust. Jézus engem is nevemen szólít, személyesen szól
hozzám, hogy felismerhessem őt. Vagy nézzük az emmauszi tanítványokat,
akik a melléjük szegődő Jézust idegennek gondolják, s csak a kenyértörés
pillanatában hull le a homály szemükről és ismerik fel útitársukban
Krisztust. Az Úr számomra is megtöri a kenyeret, megtöri testét, hogy
magamhoz vegyem, s ez a táplálék hitet ébresszen bennem. További példaként
ott vannak az apostolok, akik szintén a találkozás, a megjelenés
alkalmával ismerik fel, hogy Mesterük mutatkozik meg számukra élőként.
Krisztus velem is találkozni szeretne, engem is keres.
A felsorolt példák mind azt mutatják, hogy senki sem a maga erejéből jut
el a hitre. Valaki egyszer így fogalmazta meg Isten-élményét: Azt nem
merem mondani, hogy megtaláltam Istent, de azt igen, hogy megtalált engem
az Isten. A hit új látásmódját, a felismerés képességét, a megtapasztalás
örömét mindenki Istentől kapja. A bizonytalanságot, a kételkedést, a
félelmet, a csalódottságot egyedül Isten képes eloszlatni. Ő adja nekünk a
bizonyosságot. Neki köszönhetjük a kételkedés és félelem nélküli hitet.
Adja meg nekem is a húsvéti hit világosságát!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Feltámadt Urunk! Te húsvéti jelenéseid során megnyitottad az apostolok
értelmét, hogy megértsék az Írásokat és küldetést adtál nekik, hogy
hirdessék a bűnbocsánatot és legyenek a feltámadás tanúi. E
megvilágosodás, valamint a tanúi küldetés volt számunkra az a jel, amely
bizonyítja, hogy valóban veled, feltámadt Mesterükkel találkoztak. Nekünk
is az a küldetésünk, hogy a feltámadásod hirdetői legyünk a világban.
Segíts minket, hogy higgyük és hirdessük: Krisztus legyőzte a halált!
Krisztus él! Krisztus feltámadt! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130331.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése