2013. március 3., vasárnap

[Evangelium] 2013-03-03

2013. március 3. – Nagyböjt 3. vasárnapja

Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról
hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre
Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek
voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem!
De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt
gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony
és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél?
Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is
mindnyájan."
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében.
Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt
vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a
fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így
válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha
terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod."
Lk 13,1-9

Elmélkedés:

18 ember
Napjaink történései jól mutatják, hogy Jézus Krisztus tanítása, az
evangélium üzenete mennyire aktuális. Ha a mi Urunk belépne ma
templomainkba, bizonyára nem a Siloámban egykor történt esetet idézné,
hanem ezt mondaná: „Azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akik az
Egyiptomban lezuhant hőlégballon utasai voltak, lezuhantak és életüket
vesztették, bűnösebbek voltak a világon élő többi embernél? Mondom nektek:
nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan."
De térjünk vissza a szentírási szöveghez! A két tragikus esetet és a
fügefáról szóló beszédet a bűnbánattartás gondolata kapcsolja össze a mai
evangéliumban. Hallgatósága számára Jézus elmondja véleményét Pilátus
cselekedetéről. Éppen hírt hoznak arról, hogy a római helytartó a
jeruzsálemi templomban Galileából érkező zarándokokat öletett meg, de az
evangélista nem írja le részletesen ennek okát, valószínűleg egy lázadás
lehetett. A korabeli közfelfogás szerint szenvedések vagy váratlan halál
azért ért valakit, mert bűnös volt, s ez volt számára az isteni büntetés.
Amikor az emberek meghallották a hírt Pilátus katonáinak mészárlásáról,
azt gondolták magukban, hogy az áldozatok bűneik miatt haltak meg. Ezt a
hiedelmet, téves felfogást oszlatja el Jézus, aki szerint az áldozatok nem
emiatt, nem nyilvános vagy titkolt bűneik miatt vesztették életüket. Egy
másik esetet is felidéz Jézus, amikor egy torony összedőlése miatt 18
ember vesztette életét, de ennél az esetnél sem arról volt szó, hogy
bűneik miatt sújtotta volna őket Isten ilyen szörnyű halállal. Jézus
szavai nem zárják ki azt, hogy valamiféle kapcsolat van a szörnyű tragédia
és a bűn között, de azt határozottan kizárják, hogy a bűn közvetlen
következménye volna az embert váratlanul érő szerencsétlenség.
A két tragédia hírét Jézus arra használja fel, hogy bűnbánatra szólítsa
fel az embereket, miként a gyümölcsöt nem termő fügefáról is ezzel a
céllal kezd beszélni. A fügefa évek óta nem terem, feleslegesen foglalja a
helyet. Mégsem kerül azonnali kivágásra, hanem kap egy új esélyt.
Azt könnyen beláthatjuk, hogy szükségünk van a lelki megújulásra, s ennek
éppen a nagyböjt az ideje. A magunk erejéből azonban aligha jutunk
eredményre. Engednünk kell, hogy Isten irgalma megérintsen minket, s ő
hozza meg nekünk a lelki újjászületést. Krisztus örömhíre a megbocsátásról
szól, az irgalmas Istenről, aki új lehetőséget ad nekünk. A bűnbánat Jézus
tanításának központi eleme, ezért az igehirdetésnek is ezt kell a
szívünkbe helyezni. Miként Jézus bemutatja számunkra az irgalmas és
megbocsátani kész Atyát, ugyanúgy az igehirdetésnek is arról kell szólnia,
hogy Isten megbocsát minden bűnösnek.
Az evangéliumban szereplő fügefa mást is üzen nekünk. Ha egy évekig nem
termő fa egyszer csak gyümölcsöt érlel, az szinte egy valóságos csoda.
Amit Isten kegyelme a bűnbánó emberrel tesz, az valóságos csoda. Akarom-e
ezt a csodát? Szeretném-e, hogy Isten kegyelme élettelen tagjaimat életre
keltse? Isten valóban türelmes, türelemmel várja a bűnbánatot. Oktalanság
volna visszaélni türelmével!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy
bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre
is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől.
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a
megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás
sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas
szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél. Hiszek, Uram,
erősítsd bennünk a hitet!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130303.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum