2013. január 19., szombat

[Evangelium] 2013-01-19

2013. január 19. – Szombat

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy
sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám
mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki:
„Kövess engem!" Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és
tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz
telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való
írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a
vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és
iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?"
Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van
szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az
igazakat hívjam, hanem a bűnösöket."
Mk 2,13-17

Elmélkedés:

Az apostolok meghívásairól szóló evangéliumi történetekben három elemre
érdemes odafigyelnünk. Az első, hogy minden esetben Jézus a kezdeményező,
ő szólítja meg az embereket és nem jelent akadályt érdemtelenségük. A
második jelentős dolog az, hogy a kiválasztottak gyors döntést hoznak, nem
tétováznak, nem késlekednek, hanem azonnal indulnak Jézus követésére.
Harmadikként pedig azt láthatjuk, hogy életük a meghívásnak köszönhetően
gyökeres fordulatot vesz. Ezt a gyökeres változást néhány esetben az
szemlélteti, hogy a meghívott személy új nevet kap.
A mai napon Lévinek, a vámosnak a meghívásáról olvasunk, aki a Máté nevet
kapja. A meghívás-történetekre jellemző három elemmel az ő esetében is
találkozhatunk. Jézus korában a vámosok, a vámszedők a zsidók által
megvetett emberek voltak, akik az idegen elnyomó hatalom, történetesen a
rómaiak szolgálatában álltak és az általuk kivetett adó beszedésével
foglalkoztak. Megvetettségüket az is fokozta, hogy köztudomásúan a saját
zsebükre dolgoztak, azaz hasznukat növelendő több vámot kényszerítettek
ki. Máté ráadásul a vámszedők vezetője is volt. Ezt a megvetett, mindenki
által utált és bűnösnek tartott személyt hívja meg Jézus, hogy tanítványa
legyen. Ő azonnal indul. Felszámolja korábbi életét, felhagy jól
jövedelmező foglalkozásával és Jézus tanítványa lesz. Azonnal megértette,
hogy a meghívás nem teszi lehetővé számára, hogy korábbi szégyenteljes
foglalkozását, bűnös életét folytassa.
Isten minden embernek felajánlja kegyelmét. A bűnösöknek is felajánlja a
megtérés lehetőségét. Ha Isten meghív, el kell indulnom egy új úton, és
fel kell hagynom mindazzal, ami korábbi bűnös életemet jellemezte.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Jézusnak Szent Anyja! Te, aki az alázatosságban és a nagylelkűségben „az
Úr szolgálóleánya" voltál, add a te készségedet, amikor Istent és a világ
üdvösségét szolgáljuk. Nyisd meg szívünket Isten országa és a minden
teremtménynek szóló evangelizáció mérhetetlen távlataira. Boldog II. János
Pál pápa

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130119.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum