2012. december 31., hétfő

[Evangelium] 2012-12-31

2012. december 31. – Hétfő

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt
kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de
a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam,
hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Hiszen mi
mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés:

Az év utolsó napján Szent János evangéliumának kezdő sorait, az Isten
Igéjéről, Jézus Krisztusról szóló himnuszt olvassuk az evangéliumban. A
kezdő szavakban visszacseng a Teremtés könyvének indulása. „Kezdetben
teremtette Isten az eget és a földet" (Ter 1,1) – olvassuk a Biblia első
sorait. János pedig így kezdi írását: „Kezdetben volt az Ige" (Jn 1,1).
Rögtön azt érezzük, hogy új teremtés kezdődik. Az Ige megtestesülésével,
Jézus születésével új korszak kezdődik a történelemben. Isten, aki egykor
megteremtette a világmindenséget, most, Fiának elküldésével újjáteremti az
egész világot.
Ebben az új korszakban Isten új módon mutatja meg magát az emberiségnek. A
teremtésben, a teremtett világ szépségében és csodáiban az ember már
felfedezhette Isten jóságát és gondviselő szeretetét, aki szeretetből
teremtette meg az embert és az ember számára a világot. Ezt követően az
évszázadok során az emberek megtapasztalhatták Isten jelenlétét, aki
törvényeket ad az emberek számára és önmaga felé irányítja a népeket. A
választott nép történelme folyamán számos eseményben ismerte fel Isten
közbelépését.
Isten megismerésében új korszak kezdődik el Jézus Krisztussal. Jézusban
Isten emberré lesz, hogy teljesen azonosuljon emberi sorsunkkal. Ettől
kezdve Jézus az út, aki az Atyához vezet. Az isteni kegyelem és igazság
szerinti élet Krisztus követését jelenti.
Az esztendő utolsó napja elgondolkoztat: Vajon mennyire követtem őt?
Közeledtem-e Jézus által az Atyához? Növekedtem-e lélekben a Szentlélek
által? Mire szeretném használni a következő év napjait?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus, aki a világra jöttél, s születésed pillanatától fogva
gyermeki arccal tekintettél minden emberre, ne rejtsd el előlünk soha a te
arcodat! Szemlélni szeretnénk az isteni irgalmat és jóságot sugárzó
arcodat. Segíts minket abban, hogy minden embertársunkon felismerjük a te
arcod, a te tekinteted! És segíts minket abban, hogy egyre jobban
hasonlítsunk hozzád, aki Üdvözítőnk és Megváltónk vagy!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20121231.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum