2012. április 28., szombat

[Evangelium] 2012-04-28

2012. április 28. - Szombat

Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt,
tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény
beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?" Jézus tudta, hogy tanítványai
méltatlankodtak miatta, azért így szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat
titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol
azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A
szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik
nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek
benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam
nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki."
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak
vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?" Simon
Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad
vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje."
Jn 6,60-69

Elmélkedés:

Az elmúlt napokban olvasott élő, mennyei kenyérről szóló jézusi beszéd
után elhangzó emberi válaszokról hallottunk az evangéliumban. Annak
ellenére, hogy személyesen látták a kenyérszaporítás csodáját, sokan nem
fogadják el és visszautasítják Jézus tanítását, amelyet a csodát követően
a mennyei kenyérről mond. Egyesek bizonyára nem értik Jézus kijelentéseit
erről az élő kenyérről, a lelki táplálékról, amely Krisztus teste. Mások
talán nem lelki kenyérre vágyakoznak, hanem ingyen földi kenyérre, hogy ne
kelljen azt fáradságos munkával megszerezniük. Ismét másokban talán nem
volt hit, hogy elfogadják azt, hogy Jézus önmagát tudja ajándékozni a
kenyérben az embereknek. E kételkedés és hitetlenség ahhoz vezet, hogy
többen elhagyják a Mestert. A másik oldalon viszont ott látjuk a hűséges
tanítványokat, akik kitartanak az Úr mellett. Az ő nevükben Péter apostol
tesz hitvallást: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak." A
kijelentés tanulsága a következő számunkra: Aki hiszi, hogy Jézus tanítása
az örök élet igéje, az talán könnyebben hisz abban is, hogy Krisztus Teste
az örök élet kenyere.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Jézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni,
szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom
meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt,
világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem
a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked
áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig
irgalmadra gondoljon.
Vianney Szent János
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum