2012. április 27., péntek

beszámoló 5


Kedves Zoltán!

A hétfői napon egy papi találkozó végén hirtelen ötlettől vezérelve meghívtam püspökünket Zalalövőre megtekinteni a templomfelújítás állását. Megörült az ötletnek, szerencsére nem sietett hazafelé, szívesen eljött. Alaposan szemügyre vett mindent, elismeréssel szólt arról, hogy ízlésesen, minőségi kivitelezéssel készült el minden, most már méltó a templom az istentiszteletek bemutatására.

Egy dolgot javasolt, mégpedig, hogy mielőbb készítsünk egy gyóntatószéket, mert a mostani igencsak gyarló. Tudtam én ezt eddig is, hiszen nap mint nap használom, csak a lehetőségeink korlátozottak. A jelenlegi gyóntatószék egyébként minden bizonnyal egyedülálló a világon, mert van egy különlegessége. Amikor elkészülhetett és először próbált valaki letérdelni benne, rájöttek, hogy az embernek nem fér el a lába. Gyerekeknél nincs, gond, de a felnőtt képtelen letérdelni benne, ülésre alkalmas székről pedig álmodni sem lehet. A problémát úgy oldották meg, hogy kivágták az alját a lábtérnél és készítettek utólag egy külső dobozt, amibe benyújtja a lábát a gyónót, amikor letérdel. Ez a megoldás meglehetősen komikus. Én persze könnyen mosolygok a dolgon, mert főként a másik oldalon vagyok. Templomépítés 6. szabálya: Nem árt letérdeléssel kipróbálni egy olyan helyet, amit térdelésre szánnak.

Hála Istennek nem fáradtam el, újabb lendülettel fogok neki a gyóntatószéknek. Azt hiszem, ez lesz egyik kedvencem a munka során. Az ember részéről a bűnbánatot és az Isten részéről az irgalmasságot is megjelenítjük művészi ábrázolással. E kettő találkozásának helye lesz az új gyóntatóhely, amely éppen ezért több mint bútordarab. Templomépítés 7. szabálya: Még az asztalosnak is érdemes elmagyarázni, hogy nem egyszerű bútorokat készít a templom számára, mert akkor ő is többet tesz bele.


A húsvéti ünnepek végre egy szépülő templomban zajlottak. Az emberek részéről volt nagy csodálkozás, amikor látták a teljesen megváltozó templomot. Mármint azok csodálkoztak, akik karácsonykor jártak utoljára a templomban. Úgy néztek az új kapura, mint borjú az új kapura. A többiek szívesebben szemlélik hétről hétre a változást, megújulást.

Új képeket tettem fel a honlapra:


Most már csak egy gyóntatószékre gyűjtök, hogy az idei terveket lezárhassuk. Hálásan köszönöm mindazok adományát, akik megtapasztalták a gyónásban Isten megbocsátó szeretetét, és támogatják egy méltó gyóntató kialakítását.


A jó Isten áldását kérem minden e-vangélium olvasóra!

 

Szeretettel: István atya



A templomfelújításra szánt adományokat a plébánia számlájára lehet eljuttatni a következő lehetőségek valamelyikén:  


Online adomány

Az Adománynál  válasszuk célként: Templom felújítása


Utalás: Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
            Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
            Megjegyzés: Templom felújítása


Csekket tudok küldeni azoknak, akik postacímük megadásával ezt kérik a 
zalalovo@gmail.com címre küldött e-mailben.

 

-- 

Üdvösséget!

Horváth István Sándor

Zalalövői Plébánia

H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.

Tel.: (+36)92-371-049

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum