2012. február 2., csütörtök

[Evangelium] 2012-02-02

2012. február 2. – Csütörtök, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő
Boldogasszony)

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai,
fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr
törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona". Ekkor
kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy
két galambfiókát" tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt
Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki
Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek
kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr
Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a
gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint
cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben,
mert szemeim meglátták Szabadításodat,
melyet minden nemzet számára készítettél,
hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak,
és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott.
Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám,
e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az
ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy
napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!" Ott volt Anna
prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai
előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte
meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és
imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament,
dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem
megváltására vártak.
Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba,
a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt
bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,22-40

Elmélkedés:

A mai napon, Urunk bemutatásának ünnepén, arra emlékezünk, hogy negyven
nappal Jézus születése után a gyermeket a vallási törvény szerint
bemutatták Istennek a jeruzsálemi templomban. Az ünnep evangéliumának
szövegében kulcsfontossága van a látás szónak. Simeon ígéretet kapott,
hogy „nem lát halált" egészen addig a napig, amíg nem „látja a Fölkentet".
Amikor pedig karjába vehette a gyermek Jézust, hálát ad Istennek, mert
„látták szemei a Szabadítót". Mindannyiunk szívében ott él az Isten-látás
vágya. Mária, aki egykor karjában vitte gyermekét a templomba, hogy
bemutassa Istennek, most nekünk hozza el Jézust, felénk tartja, hogy
láthassuk a Megváltót. Mária Jézust nyújtja a gyermekeknek, a fiataloknak,
a felnőtteknek és az időseknek. Nem kell félve eltakarnunk az arcunkat!
Nem kell rettegnünk attól, hogy mi történik, ha találkozunk Istennel!
Hiszen nem ítélkezni jön, hanem hogy szabadulást hozzunk nekünk. Ő a mi
Megváltunk, Ő a mi világosságunk!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Ó mennyire édes a léleknek és mennyire kedves előttem a szent imádság,
amelyet önmaga és az Én megismerésem házában végez, amikor felnyitja az
értelem szemét a szent hit világosságával és kitárja érzületét szeretetem
bősége felé! Ez a szeretet láthatóvá lett számotokra az én látható
egyszülött Fiam által, aki a Vérével mutatta meg e szeretetet. A Vér
megrészegíti a lelket, az isteni szeretet tüzébe öltözteti és eledeléül
adja a Szentséget, melyet Én bocsátottam rendelkezéstekre a szent Egyház
misztikus testében. Azaz odaadtam Fiam, az egészen Isten és egészen ember
Testét és Vérét, hogy szolgám; kinek kezében vannak a Vér kulcsai,
szolgálja fel nektek.
Sziénai Szent Katalin
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum